„13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta Pócs János egy tiszásnak

„Farády, 13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondja a fideszes Pócs János egy videón, amit Halmai Ferenc Tibor, a Tisza Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltje tett közzé. A felvételen Pócs folyamatosan szidalmazza Farády Zoltánt, akinek azt is mondja, hogy

„Birkahodályban hagytad a becsületed, baszd meg! (…) Vegyek neked még egy diplomát? (…) Szükséged lesz rá.”

A jelenet nemcsak ezért szürreális, hanem azért is, mert a videót egy közműárokban álló férfi rögzítette, aki közben egy csövet is vizsgál. Az is látszik, hogy őt is rögzítik fentről.

A videóhoz a megszólított Farády Zoltán fűzött magyarázatot. Ő a helyi fogorvos, indult a Tisza előválasztásán, és rajta van a párt országos listáján is, a szimbolikus 162. helyen.

Farády szerint azért mászott be a Jászapáti melletti közműárokba, mert egy „régóta fennálló szóbeszédnek akart utánajárni”, miszerint egy illegális vezeték termálvizet szállíthat. Azt írja, a kormányhivataltól korábban is kért információkat az állítólagos vezetékről, de sikertelenül. Most azonban egy építkezés miatt kiástak egy közműárkot, „ami során felszínre került az a vezeték, melynek a létezését helyi beszámolók alapján sejtettük.” Egy 125 milliméter átmérőjű vízcsövet találtak, amit 42 fokosnak mértek, és ami nem szerepel a közműtérképen Farády szerint.

Ekkor jelent meg Pócs János a helyszínen és kezdte szidalmazni Farádyt. Az esetről Pócs is közölt egy felvételt, az ő videóján annyi látszik, hogy néhány férfi – egyikük Farády tiszás pulóverben – bent áll az árokban, majd kijönnek onnan.

Pócs azt írta a videóhoz, hogy „Szabotázs akció Jászapátin is! A helyi ipari park energiaellátását veszélyeztették a Tiszások”. Szerinte az akció egy építési területen volt, ahová illegálisan mentek be. Farády és Pócs is azt közölte, feljelentést tesznek.


Forrás

Érdekességek

Borízű hang #264: Adolf feketehattyú-rudlija [rövid verzió]

Riasztás az ítéletidőre: 70 kilométeres széllel csap le a hidegfront

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.61Ft
08 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 03:45 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 03:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.77Ft
08 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 03:45 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 03:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek