15 évre ítélték Matthew Perry dealerjét

Los Angelesben 15 év börtönre ítélték azt a 42 éves Jasveen Sanghát, aki eladta Matthew Perrynek a színész halálát okozó adag ketamint – írja a BBC. Az amerikai-brit kettős állampolgárságú nőt a sajtó csak Ketaminkirálynő néven emlegette. A hosszú évek óta függőségekkel küzdő Perryt, a Jóbarátok sztárját 2023 októberében találták holtan a kádjában. A vérében ketamin nyomaival.

A rekreációs drogként is használt orvosi altatószer Amerikában legális ugyan, de csak orvos adhatja be. A házkuatás során Sangha lakjásában több tucat üres ketaminos ampullát és több ezer tablettát találtak köztük MDMA-t, kokaint és Xanaxot.

A dealer sokáig mindent tagadott, majd tavaly augusztusban a per indulása előtt közvetlenül hajlandó volt vádalkut kötni. Ennek részeként elismerte azt is, hogy 2019 augusztusában ő adott el ketamint egy Cody McLaury nevű férfinak, aki órákkal később túladagolásban halt meg. Sanghát akár 65 éves börtönbüntetés fenyegette, a vádalku révén érte el, hogy most ehhez képest csak 15-öt kapott.

Az ügyben rajta kívül 4 további embert vádoltak meg azzal, hogy segítettek Perrynek a drogbeszerzésben, bár jól tudták, hogy függőként veszélyben van..Ők is vádalkut kötöttek.


Forrás

Érdekességek

Feladni soha nem fogja – Orbán Viktor Sopronban

Kiderült, nem kirándulni maradt Vance Magyarországon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF376.68Ft
09 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 22:05 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 21:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.87Ft
09 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Apr 2026 22:05 UTC
Latest change: 08 Apr 2026 21:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek