A szlovák parlament megtiltotta a kormánynak, hogy bármilyen szankciót támogasson Oroszországgal szemben

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A szlovák parlament határozatban megtiltotta csütörtökön a kormánynak, hogy ezután bármilyen büntetőintézkedést, korlátozást támogasson nemzetközi szervezetben Oroszországgal szemben. Forrás

Kósa Lajos nem mondott igazat a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló ülésről a honvédelmi bizottság ellenzéki tagjai szerint

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Szerintük legfeljebb a magánvéleményét mondta el, amikor a bizottság álláspontjáról beszélt. Az MSZP-s Harangozó Tamást csak arról győzték meg, hogy politikai színjáték folyik, Novák Elődnek a koncepciós perek jutottak eszébe. Forrás

Letartóztatásban marad a kémkedéssel gyanúsított Holló István

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Az ukrán férfiról Kocsis Máté korábban azt mondta, hogy a magyar elhárítás hosszú ideje tudott a férfiról, aki az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Forrás

Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy bukjunk 4200 milliárd forintnyi EU-s pénzt

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Egy szerdán megjelent rendeletmódosítást többen is úgy értelmeztek, hogy a kormány lényegében lemondott az uniós helyreállítási alapból érkező pénzekről. A kormány cáfolja ezt, az viszont biztos, hogy a nem teljesített feltételek, politikai viták és a szigorú, 2026-os határidő…

Jön az MNB-botrányt feldolgozó filmünk – gyere el a premier előtti vetítésre!

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Hogyan jutottunk el oda, hogy az alapítványokba kipakolt jegybanki vagyon jelentős része felszívódott? A nagy játszmában körbejárjuk az egész sztorit, a budapesti bemutatóra most bárki vásárolhat jegyet. Forrás

Szerencsejáték-ügy: a kaszinókra nem vonatkozik az adócsökkentés, de az így is Budapest kivéreztetését szolgálja

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Technikailag valóban Nagy Mártonnak van igaza és a szerencsejátékokra vonatkozó adóváltozás valóban nem érinti a kaszinókat – mondja a Telexnek Radnai Károly adószakértő. A változás viszont így is 18 milliárdot vesz el az önkormányzatoktól, azért, hogy egy monopolhelyzetben…

Ruszin-Szendi Romulusz: Egy bálvány dőlne le, ha elmondanám, hogy a miniszterelnök mire utasított, milyen feladatokat kellett végrehajtanom

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. Sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz, épp egy időben a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésével. Magyar arra várja a választ, hogy a miniszterelnök testvérének, Orbán Áronnak milyen kapcsolata van Holló Istvánnal, Ruszin-Szendi szerint ha ő börtönbe…

Szalaggal összekötött bugyik jelentek meg a Mediaworks székháza előtt

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A demonstráció valószínűleg arra reflektál, hogy a Mediaworkshöz tartozó Metropol tegnap felhívást intézett az olvasóihoz, hogy fényképezzenek miniszoknyás nőket az utcán, és küldjék be a lapnak. Forrás

Nyílt levél a karcagi Maffiáról

-- Olvasási idő kb.: 1 perc és 7 másodperc Tisztelt Lázár János miniszter úr! Június 3.án, Mezőtúron a Lázárinfón [1:48:00-tól], egy túrkevei önkormányzati képviselőnek, a városba vezető közút fejlesztésével kapcsolatban válaszolt. Amikor szóltak Önnek, hogy az a szomszédos OEVK, aminek az országygyűlési képviselője F. Kovács…

Hungarian law conflating homosexuals with pedophiles infringes EU law, Advocate General of CJEU says

-- Olvasási idő kb.: : nagyon kevés. A total of 15 governments have now joined the European Commission in the lawsuit at the Court of Justice of the EU. The opinion of the Advocate General usually foreshadows what the final ruling will be. Forrás

HU EUR/HUF399.64Ft
08 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jul 2025 07:05 UTC
Latest change: 08 Jul 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

HU USD/HUF340.35Ft
08 júl · CurrencyRate · USD

MNB árfolyamok

Kapcsolat

  • +36 20 4393341
  • +36 84 330266
  • szerk.: velemeny@hir8.com
  • jp.software.peticom@gmail.com
  • Jámbor Péter - impress.-p.jambor@hotmail.com
  • Kapcsolati form
  • FACEBOOK: LINK

RSS - Vidd el a legfrissebb tartalmakat!

Adomány a hir8.com-nak!

hir8.com vCard