A korábbi cikkünk után több érintett személyesen és telefonon is jelezte: súlyos, tartós vagy visszafordíthatatlan egészségi állapotuk ellenére hosszú ideje rehabilitációs ellátásban maradtak. Jámbor Péter önkormányzati képviselő ezért közérdekű megkereséssel fordult az illetékes miniszterekhez, és jogszabály-módosítást is kezdeményezett. A Hír8-on nemrég foglalkoztunk azoknak a megváltozott…
Kivéve, ha „rehabilitálható” vagy?
120 ezer forint alatt nem lehet megélni – kivéve, ha „rehabilitálható” vagy? A kormány 120 ezer forintos minimumot ígér az alacsony nyugdíjaknál, miközben továbbra is tízezrek élnek ennél jóval kevesebb rehabilitációs ellátásból. Olyan emberek, akiket papíron „rehabilitálhatónak” minősítenek, a valóságban azonban betegségük, egészségkárosodásuk vagy a…
Nyílt levélben fordultak a kormány- és államfőhöz
Az IRÁNY a Jövő Párt nyílt levélben fordult a három legfőbb közjogi méltósághoz, sürgős intézkedéseket követelve az MI‑ és kvantumalapú kibertámadások rohamosan növekvő kockázata miatt. A levél 30, 60 és 90 napos határidőkhöz kötött, tízpontos cselekvési csomagot kér, miután nemzetközi nagyvállalatok is figyelmeztettek: hónapokon belül…
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Radványi Miklós: Magyar Péter legnagyobb próbatétele, hogy képes-e önmagánál erősebb intézményeket létrehozni Budapest, 2026. augusztus 25. Dr. Radványi Miklós washingtoni külpolitikai szakértő szerint Magyar Péter és a TISZA Párt kétharmados parlamenti többségének valódi próbatétele nem az lesz, hogy mekkora hatalmat képesek felhasználni az Orbán-rendszer lebontására.…
Divatos téma , vagy valódi innováció?
Érdeklődéssel olvastam a Qubit cikkét Jelasity Márk előadásáról, amely a mesterséges intelligencia működését Daniel Kahneman két gondolkodási rendszeréhez hasonlítja. Az analógia valóban érdekes. A neurális hálók gyors, mintázatokra épülő válaszai emlékeztethetnek az ember intuitív gondolkodására, míg a mai, úgynevezett érvelő modellek lassabb, több lépésen keresztül…
SAJTÓKÖZLEMÉNY
IRÁNY a Jövő Párt2026. július 17. 22 452-en szavaztak eddig az augusztus 20-i tűzijátékról – és mindössze 35-en voltak dühösek Kétezer hozzászólásból hatvanegyben került elő egyáltalán politikus neve. Farkas Dezső, az IRÁNY Párt elnöke július 15-én egyetlen kérdést tett fel közösségi oldalán: megtartaná-e az olvasó…
Mekkora az esélye? – Kiszámítottuk.
VALÓSZÍNŰTLENEBB AZ ÖTÖSLOTTÓNÁL – NEM IS KICSIT Sok évvel ezelőtt egy Magyarországgal nem határos külföldi vállalat vezetőjeként Magyarországról magyar munkaválló érkezett a cégünkhöz. Később egy magyarországi vállalattól kaptunk róla megkeresést benne és információkat. A legfontosabb személyes adatai (szakma, kistelepülés, ahol élt, neve,–még az a.n. is(!)…
Mától nem képviselő Szijjártó Péter!
Szijjártó Péter ma bejelentette, hogy a BYD-nál folytatja pályafutását – annál a vállalatnál, amelynek magyarországi európai központját még külügyminiszterként ő hozta ide, százmilliárdos beruházással és jelentős állami támogatással. A történet önmagában is figyelemre méltó, de politikailag még fontosabb kérdést vet fel. Hiszen vajon mennyire egészséges…
Elnöknek lenni vagy nem lenni?
Véleménycikk A jogállam erejét nem egy politikus jó szándéka adja. Elsősorban azok a szabályok adják, amelyek a népszerű, sikeres és nagy felhatalmazással rendelkező vezetők hatalmát is világos keretek között tartják. A történelem már többször megmutatta, hogy a cikluskorlát önmagában kevés, ha az alkotmány más utat…
A parlamenten kívül?
A jelenlegi magyar politikai történések egyre világosabb képet rajzolnak. A parlamenti tér beszűkült, a valódi politikai mozgástér pedig kint tágul. Az Alaptörvény 17. módosítása egyszerre zár ki régi fideszeseket és olyan ellenzéki szereplőket, akik 2026-ban a Tisza kedvéért léptek vissza. A régi struktúrák szétestek, az…






