A Louvre szakértő kurátora szerint a vasárnapi ékszerrablás 88 millió eurós, vagyis durván 34,2 milliárd forintos anyagi kárt okozott – jelentette be kedden este Laure Beccuau párizsi főügyész. Ez „rendkívül látványos összeg” ugyan Beccuau szerint, de így sem hasonlítható a rablás okozta történelmi kárhoz. Az ügyész hangsúlyozta, hogy a rablók jóval alacsonyabb összegre számithatnak, ha az a „nagyon rossz ötletük támadna”, hogy beolvasszák az ellopott ékszereket.
Beccuau ezen kívül elárulta, hogy
- a helyszínen ujjlenyomatokat is találtak, jelenleg ezek elemzése folyik.
- lehet, hogy a rablóbanda összesen abból a 4 emberből áll, akik a konkrét lopást végrehajtották, de a hatóságok nem zárják ki, hogy számos további bűntársuk is lehetett. Újságírói kérdésre az ügyész nem zárta ki hogy a bandának belsős segítői is lehettek a múzeumban
Beccuau pontosította a kedd délutáni információkat az akcióhoz használt emelőkosaras daru eredetéről. Tényleg egy Louvres nevű településről érkezett, ahol egy helyi lakos hirdette meg azt. A feltételezett műkincsrablók azonban nem vásárlónak, hanem bérlőnek adták ki magukat, akiknek egy bútoremelgetéssel járó költözéshez kell a daru. Ezzel a szöveggel beszéltek meg találkozót a gép tulajával, akit két férfi fogadott a költözés állítólagos helyszínén, akik verbális fenyegetéssel vették el tőle a járgányt, de fizikai erőszakot nem alkalmaztak. Az is kiderült, hogy kedd esetére már 100 nyomozót állítottak rá az ügyre.