34,3 milliárd forint értékű ékszert loptak el a Louvre-ból

Szerdától ismét látogatható a Louvre, de a vasárnapi látványos ékszerrablás helyszíne – ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el –, az Apolló Galéria még zárva tart.

A vasárnapi ékszerrablás által okozott gazdasági kár „valóban látványos összeg, de össze sem hasonlítható a történelmi kárral” – mondta kedd este Laure Beccuau államügyész. Az ügyész az RTL televíziónak nyilatkozva hozzátette, hogy a bűnözők nem kapják meg ezt az összeget, ha „az a szerencsétlen ötletük támadt, hogy beolvasszák az ékszereket”.

A rablók nyolc, felbecsülhetetlen értékű ékszert loptak el a francia koronaékszereket tartalmazó gyűjteményből.

A Louvre igazgatósága kedden a védelmébe vette a tárlók minőségét, reagálva a Le Canard Enchaîné című szatirikus hetilap cikkére, amely szerint „az új tárlók szemmel láthatólag gyengébbek voltak, mint a régiek”.

„A Louvre kijelenti, hogy a 2019 decemberében elhelyezett tárlók biztonsági szempontból jóval fejlettebbek voltak. A régi berendezések ugyanis annyira elavultak, hogy a cseréjük nélkül a műkincseket nem lehetett volna tovább kiállítani” – közölte az AFP francia hírügynökséggel a világ egyik legjelentősebb múzeumának igazgatósága.

A Le Canard Enchaîné szerint a galériában az 1950-es években felállított páncélozott tárlók – amelyek az első riasztásra egy páncélszekrénybe süllyesztették a műkincseket – megakadályozhatták volna a lopást.

A múzeum igazgatósága szerint a régi rendszer, amelyet az 1980-as években újítottak fel, „működésképtelenné és elavulttá vált, gyakran leblokkolt az oldalsó táblák leeresztésekor. Több baleset is történt, amelyek veszélyeztették a műkincseket” – áll a múzeum közleményében.

(MTI)

The post 34,3 milliárd forint értékű ékszert loptak el a Louvre-ból first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Fehér Ház: nem tervezünk Trump-Putyin találkozót a közeljövőben

Több iskolában is elromlottak a kazánok, ezért elmaradt az oktatás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.49Ft
22 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 12:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.27Ft
22 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Oct 2025 12:05 UTC
Latest change: 22 Oct 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek