Figyelmeztetés: óriási eső várható Zalában

Szombat éjfélig másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala vármegye területére a HungaroMet. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a vármegyében felhőszaladás alakulhat ki, az intenzív záporokból, zivatarokból

rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém vármegyék területén, itt rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Emellett zivatarok veszélye miatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben szombat éjfélig Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala vármegyék területén.

Korábban itt írtunk arról, hogy szombaton több hullámban fordulhatnak elő zivatarok, nagyobb számban a déli, kora délutáni óráktól, az ország középső sávjában és a Dél-Dunántúlon. A cellákat eleinte kísérhetik viharos lökések (60-80, kis eséllyel > 80 km/h), és esetleg jégeső (ált. <2 cm) is, majd késő estétől egyre inkább a jelentős csapadék (> 10-20 mm) és a felhőszakadás (ált. 30-50 mm, lokálisan >50-70 mm) lesz a jellemző kísérőjelenség. Késő estére csökken a zivatarok számossága, de várhatóan nem szűnnek meg teljesen.

The post Figyelmeztetés: óriási eső várható Zalában first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Donald Trumpnak a világra kivetett vámjai nagyrészt törvénytelenek egy bíróság döntése szerint

Egy éve ilyenkor: megadta a PIN-kódját a bankautomatának – csúnya vége lett az esetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.99Ft
03 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 01:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.57Ft
03 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Dec 2025 01:05 UTC
Latest change: 03 Dec 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek