Megvan, mikor tartják meg az ötödik Pécs Pride-ot

Idén október 4-én tartják Pécs Pride felvonulást – közölték az emberi jogi fesztivál és a felvonulás szervezői a Szabad Pécsnek küldött közleményükben.

Pécs az egyetlen város Budapesten kívül az országban, ahol Pride felvonulást szerveznek, idén már ötödik alkalommal. Az idei esemény mottója: „Nem hajlunk meg a félelem előtt!”  A szervezők a mottóval is hangsúlyozni kívánják a rendezvény közösségformáló és ellenálló jellegét a jelenlegi társadalmi és politikai környezetben.

 A Pride akkor is megvalósul, ha a hatóságok megpróbálják ellehetetleníteni

– fogalmazott Buzás-Hábel Géza, a szervező, a Diverse Youth Network civil szervezet igazgatója.

A Pécs Pride idén is az egy hétig tartó Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseménye lesz. Ennek részeként szemináriumokat, workshopokat, könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, kulturális eseményeket, közösségi találkozókat tartanak, és emberi jogi agórát is szerveznek.

The post Megvan, mikor tartják meg az ötödik Pécs Pride-ot first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Súlyos titkokat árulhat el új könyvében a tenisztörténelem egyik legnagyobb sztárja

A kukakirály kartellezés miatt megbüntetett cége is bekerült Lázárék útfelújító csapatába

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.95Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 01:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.02Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 01:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 01:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek