„Szombat este 8-kor indul innen az utolsó vonat. Úgy hallottam, fekete szalagot lógatnak majd ki az ablakából.”

A kalauz elnézett a távolba, majd rágyújtott egy cigire. Látszott rajta, hogy gondolatban máshol jár. Kivételesen a mellettünk álló buszsofőr is hallgatott, így hárman néztük szótlanul Nagykereki üres vasútállomását. Mivel egyikünk sem hitt benne, hogy a kormány újraindítja a személyforgalmat, mindannyian éreztük, hogy szombat este véget ér a vasútvonal története.

Pedig pár éve még jele sem volt a tragikus végkifejletnek. A Debrecen és Nagykereki közötti, 106-os számú vasútvonal ugyanis több évtizednyi hányattatás után végre fejlődni kezdett. Az 1894-ben átadott, eredetileg Nagyváradig tartó vonal nehéz sorsát az 1920-as trianoni békeszerződés alapozta meg. Az új határ Nagykerekinél kettészakította a vonalat, ami ugyan az 1940-es bécsi döntés miatt pár évre teljes hosszában visszakerült Magyarországhoz, de 1944-től végérvényesen zsákvonallá vált.

Az 1970-es években felmerült a vonal villamosítása, de az első komoly fejlesztésre egészen a 2010-es évekig kellett várni. A vonalmenti települések 2012-ben több mint 500 millió forint európai uniós támogatást nyertek el a vonal felújítására, amihez a 26 millió forintos önerőt állami segítség nélkül maguk biztosították. A 2015-re befejezett projekt keretében felújították a vasútállomásokat, és összehangolták a környékbeli buszok menetrendjét a vonatokéval. Az országos mintaprojektként emlegetett fejlesztésnek köszönhetően 2020-ra 48 százalékkal nőtt az utasforgalom. Azóta viszont minden rosszra fordult.

Forrás