Szinte teljesen készen áll a vébére a női kézilabda-válogatott

Látványos tűzijáték, nagyszerű hangulat és telt ház fogadta a csapatokat a Sparta Praha sportcsarnokában, az UNYP Arenában. A kezdés előtt ünnepélyesen elbúcsúztatták Iveta Koresovát, aki 113 mérkőzésen 498 gólt szerzett a cseh válogatottban.

A találkozó négy perc késéssel kezdődött, mert az egyik háló lyukas volt, de Szemerey Zsófi és Kuczora Csenge az egyik bosnyák játékvezető segítségével orvosolta a problémát, amíg a létesítmény személyzete az illetékes munkatársat kereste, írta tudósításában az MTI.

Védekezésben és támadásban is összeszedett játékkal, jól kezdtek a magyarok, akik hatékonyan használták ki, hogy a csehek a kapusuk lecserélésével egy ideig létszámfölényes akciókkal próbálkoztak. A hazaiak szövetségi kapitánya, Hlavaty Tamása Győr korábbi másodedzője – már 12 perc után időt kért, de a vendégek már 11-4-es előnyben voltak, mivel három és fél perc alatt 5-0-s sorozatot produkáltak.

A védekezésre a cseréket követően sem lehetett panasz, a támadások hatékonysága viszont visszaesett, a szünetig hátralévő 12 percben csak egy magyar találat született, ennek ellenére harminc percet követően magabiztosan vezettek Vámos Petráék (9-15).

A szurkolók a szünetben közös képeket és aláírást kérhettek többek között Markéta Jerábkovától és Jana Knedlíkovától. Előbbi két évig szerepelt Érden, később kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, a legutóbbi világbajnokságon pedig gólkirály volt, utóbbi pedig hatszoros BL-győztes és öt évet töltött Győrben.

Hlavaty a meccs háromnegyedéhez közeledve megint időt kért, mert egy 3-0-s sorozattal közelítettek a tízgólos különbséghez a magyarok. Tóvizi Petra a századik válogatott meccsén lépett pályára, Varga Emília pedig ezúttal mutatkozott be a nemzeti együttesben. Ekkorra már minden kerettag pályára került, és tíz perccel a vége előtt összejött a közte tíz a vendégeknek.

Szemerey Zsófi nyolc, Bukovszky Anna hat védéssel járult hozzá a 31-20-as sikerhez. A túloldalon Veronika Kafka Malá öt, Kamila Kordovská és Charlotte Cholevová négy-négy, Valerie Smetková, a Szombathelyi KKA jobbátlövője három góllal, Sabrina Novotná tíz, Patricie Wizurova három védéssel zárt.

Jó hatvan perc volt, védekezésben és támadásban is. Persze becsúsztak hibák, de azok nélkül nem is lehet játszani. Az egész héten jól dolgoztunk, szellemiségben is azt láttam, amit a világbajnokságon elvárunk. Fejben már félig ott vagyunk, és szinte teljesen készen állunk

mondta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

A magyar együttes legközelebb a norvégiai Strauméban lép pályára, ahol a novemberben és decemberben sorra kerülő holland-német közös rendezésű világbajnokság előtt részt vesz egy felkészülési tornán. November 20-án Szerbiával, 22-én a norvégokkal, 23-án pedig Spanyolországgal játszik, az Eurokupában pedig március elején kétszer is megmérkőzik az Eb-ezüstérmes, olimpiai és világbajnoki harmadik helyezett Dániával

Kézilabda, nők, Eurokupa

Csehország – Magyarország 20-31 (9-15)
Prága, 1100 néző
v.: Prastalo, Balvan (bosnyákok)
a magyar gólszerzők: Klujber 6, Kuczora 5, Vámos 4, Tóvizi, Simon, Albek 3-3, Hársfalvi, Kovács A., Márton 2-2, Grosch 1

Kapcsolódó
Fazekas Gergő félelmetes játékával kézirangadót nyert a Plock

Öttel győzött a címvédő a nagy rivális Kielce otthonában.

The post Szinte teljesen készen áll a vébére a női kézilabda-válogatott first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Verstappen lőtávolon belülre került az austini rajt-cél győzelemmel

Sztárbox: Molnár Áron megvédte a bajnoki címét, megvan, kik mennek tovább a szuperdöntőbe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.5Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.08Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek