Nagy Márton kilenc hónap alatt tizenkét alkalommal utazott külföldre hivatalos útra 2024 augusztusa és 2025 novembere között. A miniszter ugyan járt Kínában és Japánban is, szállásra a legtöbbet Brüsszelben és Ausztriában költötte – írja a 24.hu közérdekű adatigénylés alapján.
Nagy tizenkét kiküldetés során nyolc országban fordult meg, a leggyakrabban Brüsszelbe ment, négyszer. A nemzetgazdasági miniszter 2024. november 28. és december 2. között a magyar uniós elnökség utolsó szakaszában tartózkodott a belga fővárosban. Ekkor a miniszter négy éjszakára 3 325 597 forintot költött szállásra. Ez azt jelenti, hogy éjszakánként 831 399 forintot fizettek a szállásért, ami rendkívül magasnak számít Brüsszelben.
Ez volt a legmagasabb hotelszámla, amelyet a minisztérium Nagy Márton után fizetett az említett háromnegyed év során. Ám közel áll ehhez egy másik brüsszeli út költsége is: 2025. május 11. és 13. között a szállás ekkor 1 442 396 forintba került, vagyis éjszakánként 721 ezer forintot fizettek. A lap szerint a belga fővárosban legdrágább luxusszállodák kínálatában is kiemelkedőnek számít a 700–800 ezres árkategória, még a lakosztályok között is. Nagy Márton másik két brüsszeli kiküldetésén szintén magas összegeket fordítottak szállásra, bár ekkor „csak” 425 és 511 ezer forint volt egy-egy éjszaka.
2024 október 31. és november 1. között Nagy Bécsben volt, akkor a szállás 796 ezer forintba került. Bécsben ezen az áron olyan 60–70 négyzetméteres lakosztályok érhetők el, amelyek külön tárgyalóteremmel és két szinttel is rendelkeznek, írja a lap.
Év elején a 444.hu adatkérése nyomán kiderült, hogy Nagy Márton 2023 januárja és 2024 novembere között 66 hivatalos külföldi úton vett részt, akkor szállásra összesen több mint 33 millió forintot költöttek. Volt olyan út, ami a most megismerteknél is drágább volt: a svájci Davosban és Párizsban „másfél éjszakára” 1,6 és 1,7 millió forintot fizettek.