Szavazati jog nélkül csatlakozhatnának az EU-hoz az új országok

Az új országok teljes szavazati jog nélkül csatlakozhatnának az Európai Unióhoz, ezzel pedig, ahogy a Politico is írja, „életet lehelnének a bővítési folyamatba”, amit jelenleg a magyar miniszterelnök, vagyis Orbán Viktor és mások blokkolnak.

A Politico által megszellőztetett javaslat még korai stádiumban van, az erről szóló megbeszélésekről informáló három diplomata és egy EU-tisztviselő szerint a javaslatot minden jelenlegi tagállamnak jóvá kell hagynia. Az EU tagsági szabályainak módosítására irányuló javaslat szerint az új tagok teljes jogokat kapnának, miután az EU átalakította működési módját, hogy egyes országok nehezebben vétózhassanak.

Ez – ahogy a lap is írja – az EU bővítése mellett álló kormányok, például Ausztria és Svédország legújabb kísérlete arra, hogy „életet leheljenek a bővítései folyamatba”, amit a magyar kormány és még pár ország blokkol, attól tartva, hogy a bővítés nemkívánatos versenyt hozhat a helyi piacokra, vagy veszélyeztetheti a biztonsági érdekeket.

A kezdeményezés lehetővé tenné, hogy az EU-tagságra váró országok, mint Ukrajna, Moldova és Montenegró, élvezhessék az EU-tagság számos előnyét, de vétójog nélkül.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

21 millió forint értékben utalt, későn jött rá hogy csalóknak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.85Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.03Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek