A végsőkig harcolt Kenderesi Tamás, de jogerős lett az eltiltása

A Svájci Legfelsőbb Bíróság nem adott igazat az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása, illetve anyagi tartozása van Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé.

Az SzPress hírszolgálatnak Tiszeker Ágnes, a HUNADO vezetője számolt be arról, hogy sportoló sokféle védekezést mutatott be, így az ügye minden lehetséges jogi fórumot megjárt, de mindegyik, szám szerint három döntőbíróság is a HUNADO-nak adott igazat, így

a doppingvétség elkövetésének ténye egyértelművé vált, az eltiltás pedig jogerőssé.

Hozzátette, Magyarországon ez volt az első, így precedens értékű eset, amelyben a sportoló biológiai útlevelének hematológiai paramétereiben kimutatott eltérések szolgáltak bizonyítékként.

Az MTI cikke emlékeztet rá, hogy a 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes Kenderesi Tamásnak február végén emelkedett jogerőre doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az úszó fellebbezését és helyben hagyta a Magyar Antidopping Csoport elsőfokú, elmarasztaló döntését. A sportoló ezt követően fordult a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz, Tiszeker Ágnes szerint ugyanakkor ez már nagyon kétséges lépés volt, ugyanis a szervezet szakmai döntést nem hoz, kizárólag az eljárás menetét és jogszerűségét vizsgálja, illetve azt, hogy sérült-e bármely ponton a sportoló joga, de ilyen nem történt, ezt a CAS döntés terjedelmes indoklásában is olvasni lehetett.

Tiszeker Ágnes konkrét számokat a sportoló adatainak védelme miatt nem árult el, azt viszont elmondta, hogy bírósági döntés alapján jelentős összeggel tartozik Kenderesi a HUNADO-nak. Megjegyezte, mindkét félnek be kellett fizetnie a CAS eljárási díj felét, azonban az ítéletben mind a CAS, mind a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy a sportolónak a HUNADO költségeinek egy részét meg kell térítenie.

A 28 éves Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták, és később eltiltották. A tárgyalásával kapcsolatban korábban elmondta, felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban, mivel – mint azt hangsúlyozta – „nem csinált semmit”, ezt nem volt hajlandó elfogadni.

Kapcsolódó

The post A végsőkig harcolt Kenderesi Tamás, de jogerős lett az eltiltása first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hamis bizonyítványt vett három nő, hogy el tudjanak helyezkedni a szépségiparban és ápolóként

statisztika

Jön az év vége, és ezzel a TBSZ-ek szezonja is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.57Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 16:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF333.39Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 16:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek