A kínos rablás után a francia szenátus előtt kell magyarázkodnia a Louvre elnökének

A francia szenátus kulturális bizottságában kell megpróbálnia magyarázatot adnia a Louvre elnökének arra, hogy volt lehetséges a vasárnap reggeli nagy koronaékszer-rablás a világ egyik legfontosabb múzeumában.

Vasárnap négy maszkos férfi tört be a Louvre egyik emeleti termébe, miközben több száz látogató tartózkodott az intézményben. Egy daruskocsiról felmászva, az ablaküveget betörve hatoltak be a francia koronázási ékszereket őrző Apollo Galéria terembe, ott kinyitottak két vitrint, és úgy vitték magukkal Napóleon, a későbbi III. Napóleon, illetve feleségeik, Marie-Louise és Eugenie császárnék ékszereit, hogy még a riasztó sem szólalt meg. A rablók nem egész négy perc után távoztak, majd elmotoroztak a helyszínről.

Mint egyre pontosabban látszik, a Louvre biztonsági rendszere ezekben a termekben lényegében nem létezett: a falon egyszerű ablaküveg volt, a látogatótérben némák maradtak a riasztók, és a jelek szerint az sem igazán tűnt fel senkinek, hogy egy daruskocsi leparkol a világ legismertebb múzeuma előtt a rakparton, majd maszkos emberek másznak be az ablakon.

Egy korábbi számvevőszéki jelentés szerint a Louvre biztonságosabbá tétele komikusan lassan haladt, csak az aktuális felújítások során, lépésről-lépésre tettek modernebb riasztókat a termekbe. Rachida Dati, a kínos helyzetbe került kulturális miniszter most többek között azzal védekezik, hogy a kötelező közbeszerzési eljárások nagyon lelassítják ezeket a folyamatokat.

Az ő minisztériuma is indít azért egy vizsgálatot, de a Louvre 2021-ben kinevezett vezetője is kellemetlen percek elé néz: Laurence Des Carst szerdán a Szenátusban a kulturális bizottság szenátorai fogják meghallgatni, hogy „magyarázatot kapjanak a vasárnapi rablással kapcsolatban”.


Forrás

Érdekességek

Pennsylvania man pleads guilty in arson attack at governor’s mansion while Shapiro’s family slept

Európa vezetői Zelenszkijjel közösen tartanak csúcstalálkozót, csak Orbán nem lesz ott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.3Ft
21 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 11:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.09Ft
21 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 11:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek