Az mRNS-alapú covidvakcinák az immunválasz serkentésével segíthetik a rákkezelést

Vasárnap az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (ESMO) kongresszusán mutatták be azt a kutatást, amely szerint azok a rákos betegek, akik az immunellenőrzőpont-gátló terápia előtt 100 napon belül mRNS-alapú covidvakcinát kaptak, kétszer nagyobb valószínűséggel maradtak életben három évvel a kezelés elkezdése után – számolt be a Medical Xpress. Az immunellenőrzőpont-gátló terápia alkalmazásakor a páciens immunrendszerének daganatellenes védekezőképességét állítják vissza az ezt gátló molekulák blokkolásával. Az új kutatáshoz a Texasi Egyetem MD Anderson Rákkutató Központ kutatói 2019 augusztusa és 2023 augusztusa között kezelt több mint 1000 beteg eredményeit elemezték.

„Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható mRNS-alapú covidvakcinák képesek megtanítani a betegek immunrendszerét a rákos sejtek elpusztítására” – mondta Adam Grippin sugárterápiás főorvos és a vizsgálat egyik vezető kutatója. A szakemberek preklinikai vizsgálatokat (nem embereken végzett kísérleteket) készítettek és azt találták, hogy a covidvakcinákban az mRNS egyfajta „riasztóként” működik, és arra serkenti az immunrendszert, hogy felismerje a rákos sejteket. A klinikai vizsgálatok megerősítették ezeket a megfigyeléseket: a kutatók szerint az egészséges önkéntesek immunrendszere is aktiválódott, és a rákos betegek szervezetében növekedett a PD-L1 fehérje kifejeződése, ami kontroll alatt tartja a szervezet immunválaszát.

Az eredmények alapján a nem kissejtes tüdőrákkal küzdő, beoltott páciensek medián túlélése 37,33 hónap volt, míg az oltatlanoké 20,6. A 167 oltatlan metasztatikus melanómás (a bőrrák előrehaladott állapota, amikor a daganat átterjedhet a test más területeire is) páciens között a medián túlélés 26,67 hónap volt, míg a 43 beoltott betegnél még nem érték el azt a pontot, hogy meg lehessen állapítani a medián túlélést – ami azt jelenti, hogy a csoport tagjainak több mint fele még életben van. A legnagyobb javulást az úgynevezett immunológiailag hideg daganatoknál (ezekben az esetekben az immunterápia kevésbé hatékony) tapasztalták, ahol a covidvakcina közel ötszörös javulást eredményezett a hároméves túlélésben.

Jelenleg a kutatók egy többközpontú, randomizált III. fázisú klinikai vizsgálatot készítenek elő annak igazolására, hogy a covid mRNS-vakcinák beilleszthetők-e a szokásos immunellenőrzőpont-gátló kezelési protokollba. Grippin szerint „különösen izgalmas, hogy a kutatásunk arra utal: széles körben elérhető, alacsony költségű vakcinák drámaian javíthatják bizonyos immunterápiák hatékonyságát”.


Forrás

Érdekességek

Kiderült, hogy mi okozta Jane Goodall halálát

Újabb támadást indított az MTA ellen Matolcsy egykori embere, de az Akadémia megvédte tudósait

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389Ft
21 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.42Ft
21 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 07:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek