Megszökött, Fürstbe ment

Jó reggelt! Itt 444 napindító hírlevele a szerdai nap legfontosabb híreivel. Másfajta hírleveleink itt elérhetőek.

Budapesti csúcs

Nehezen indult a kormánymédia és a kormánytagok számára a szerda reggel, miután kiderült, hogy belátható időn belül nem lesz budapesti Trump-Putyin találkozó. Szijjártó Péter még a Fehér Ház hivatalos közlése után is azt mondta, álhírek terjednek majd a csúcs előtt arról, hogy nem is lesz csúcs. Aztán már az orosz állásponthoz hasonlóan azzal magyarázkodott, hogy mivel nem volt pontos dátum, értelmezhetetlen a halasztás. A füstbe ment béketervről Jójárt Krisztián Oroszország-szakértővel is beszélgettünk.

Hilarion metropolita egykori titkára arról beszélt, hogy Putyin papja többször találkozott Orbánnal, és azért lobbizott, hogy kimentsen oroszokat a szankciók elől. Az oroszok eközben óvodát is támadtak Harkivban, mi pedig interjúztunk Julija Pajevszkával, aki Ukrajnában szervezte meg a csupa nőkből álló Taira Angyalainak nevezett önkéntes mentőcsapatot, mellyel 2014-től kezdve a donbászi fronton dolgoztak. 2018-tól már a hadsereg kötelékében dolgozott Mariuopolban. Itt érte az orosz invázió is, három hónapra pedig orosz fogságba is került.

A budapestivel szemben a brüsszeli EU-csúcs várhatóan megvalósul, épp amikor előbbiről kiderül, hogy nem most fog. Az a terv se jött össze, hogy a háborúval kapcsolatos uniós döntések lekerüljenek a napirendről, úgyhogy folytatódhat a vita a befagyasztott orosz vagyonok felhasználásáról. Robert Fico szlovák miniszterelnök azt mondta, hogy október 23-án ő helyettesíti Orbán Viktort, aki azt kérte tőle, hogy az Ukrajnáról szóló zárónyilatkozatot ne egyhangúlag, hanem Magyarország nélkül, a 26 tagállam fogadja el.

Belföld

Kielemeztük a Fidesz és a Tisza kommunikációs stratégiáját. Szóhasználat, témaválasztás, keretezés, hatáspiramis. Meglepő dologra jutottunk, a technikákat „Aki mondja másra, az mondja magára”, illetve „Vagy te, szamár létedre” módszereknek neveztük el. Avagy vége van? Vége.

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Fürst György ellen, akit május végén ítélt el a bíróság parkolással kapcsolatos bűncselekmények miatt. A volt szocialista politikus információink szerint Izraelbe menekült.

Kérdések a békemenet körül rovatunkból: Mi ez a sok külföldi rendszámú busz a városban, csak nem a Békemenetre jöttek? Orbán celeb szupercsapattal hív a békemenetre, jó? Vajon milyen exkluzív információkat és feladatokat oszt majd a zebrás DPK-tagoknak október 23-án a miniszterelnök az ünnepségen?

89 választókerületben összesen 56 ezren csatlakoztak a területileg szerveződő digitális polgári körökhöz. Ez a választópolgárok 0,7 százaléka. A zebrás és a drogellenes DPK-k mellett elindult egy országos hálózat kiépítése is – mutatjuk, hol a legaktívabbak a csoporttagok, akiknek a fő feladatot jelenleg az október 23-i mozgósítás adja.

Többen megsérültek, miután egy busz csapódott a szolnoki Varga Katalin Gimnázium épületébe. Lázár János közleménye szerint a balesetet a járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése okozta, nem műszaki ok vagy egyéb körülmény. Nyomozás indult a százhalombattai tűz miatt, a Mol pedig elkezdte a kárfelmérést.

Hír volt még, hogy függelemsértés miatt vizsgálat indult egy rendőr ezredes ellen, amiért felettese utasítása ellenére nem a főbejáraton, hanem a hátsó, gazdasági bejáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a kihallgatása után. Kiborultak a pilisborosjenőiek, ezért a polgármester lemondta Menczer Tamás október 23-i meghívását, amin aztán Menczer borult ki. Magyar Péter két hiányzó képviselő miatt támadja Karácsony Gergelyt a Sziget körüli vitában, de a Tisza elnökének állítása nem teljesen állja meg a helyét. Az ügyészség sem tudja, ki az a „Zsolt bácsi”.


Forrás

Érdekességek

Prenotano per 20 e non si presentano: «Chiederemo la carta di credito»

Orbán Viktor celeb szupercsapattal hív a békemenetre, jó?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.97Ft
23 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 08:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.18Ft
23 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 08:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek