Enyveskezű észak-koreai informatikusok több mint 950 milliárd forintnyi kriptovalutát loptak, hogy abból finanszírozzák az életüket megkeserítő diktatúrát

Észak-Korea mintegy 2,84 milliárd dollár (954,58 milliárd forint) értékű kriptovalutát tulajdonított el tavaly januártól idén szeptemberig, és ennek nagy részét Kínán, Oroszországon és más országokon keresztül mosta tisztára – közölte szerdán kiadott jelentésében a szöuli külügyminisztérium.

A jelentés szerint akár kétezer informatikus is részt vehetett a kriptovaluta-lopásban azzal a céllal, hogy anyagi forrásokat szerezzenek az észak-koreai rendszer finanszírozására. A vagyont olyan közel-keleti, illetve ázsiai kriptotőzsdékről lopták el, mint az Egyesült Arab Emírségekben működő Bybit, a Japánban működő DMM Bitcoin, az indiai WazirX, vagy a szingapúri BingX Phemex.

Az észak-koreai kibercsoportok magukat befektetőknek vagy üzletembereknek kiadva vették fel a kapcsolatot a célpontokkal, és rávették őket rosszindulatú programok letöltésére, amelyek segítségével tudtak lopni. Észak-Korea az idén mintegy 1,65 milliárd dollár (554,59 milliárd forint) értékű kriptovalutát lophatott el. Az illegális kriptotevékenységekben részt vevő észak-koreai informatikusok legalább nyolc országban, például Kínában, Oroszországban, Laoszban és Kambodzsában élnek vagy éltek, és zsákmányuknak körülbelül a felét hazájukba utalták.

Az idézett dél-koreai jelentés szerint Phenjan együttműködik zsarolóvírus-gyártó orosz csoportokkal, és kapcsolata van a kínai pénzügyi rendszerekkel és kínai állampolgárokkal is. Miután az Egyesült Államok elkezdett határozottabban fellépni a szóban forgó észak-koreai informatikai alkalmazottak ellen, Phenjan elkezdte célba venni az európai kis- és középvállalkozásokat is – írták a jelentésben.

És ez még nem minden: Észak-Koreát azzal is gyanúsítják, hogy kibertámadásokat indított katonai, tudományos és energetikai vonatkozású információk és technológiák eltulajdonítására az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Dél-Koreából és Kínából. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Laura Valente: «Biagi mi insegnò a scrivere, da Muti capii il rigore della cultura. Con i ragazzi di strada ho tradotto la Costituzione in napoletano»

A lengyel külügyminiszter reméli, hogy az ukránok kilövik a Barátság-kőolajvezetéket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.12Ft
23 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.41Ft
23 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek