„Úgy éreztük, hogy a kézilabda istene ellenünk van” – a Pick-edzője, Michael Apelgren büszke csapatára

„Nagyon mozgalmas mérkőzés volt, aminek az elején Bánhidi Bencét és Jéremy Totót is elveszítettük. Úgy éreztük, hogy a kézilabda istene este ellenünk van” – idézte a szegedi klubhonlap Michael Apelgren vezetőedzőt.

„Nagyon kemény, küzdelmes meccs volt, de a nehéz pillanatok összekovácsoltak bennünket. Mindenki küzdött a pályán, néha nem volt szép a játék, de a kézilabda nem mindig a taktikáról, gyakran a küzdőszellemről szól.

Nagyon büszke vagyok a csapatra, a nehéz pillanatokban mutattuk meg, hogy micsoda tartás van bennünk

– tette hozzá.

Mikler Roland az első félidőt a kispadról nézte végig, és azt láthatta, hogy Bánhidt piros lap, Totót pedig vállsérülés miatt veszítette el csapata egy perc alatt.

Az a pillanat éles kés volt szerintem mindenkinek a hátában.

Nem tudom, egy mérkőzésen belül egy ilyen szituációt hogy lehet megoldani. Még szerencse, hogy Gleb Kalaras ott volt, és tudott játszani beállóban, hiszen neki nyilván a védekezésben van főszerepe, és ott tud kimagaslóan hozzátenni a csapat teljesítményéhez” – nyilatkozta a mérkőzés után az MTI-nek.

Hangsúlyozta, ezúttal egytől egyig mindenki hozzátette a magáét, és küzdöttek az utolsó percig. Megjegyezte, hogy a tatabányai vereség és a csurgói döntetlen után reményei szerint kezdenek kiegyenesedni, és azt is nagyon reméli, hogy Magnus Röd, valamint Janus Dadi Smárason után nem lesz több sérültjük.

Kapcsolódó
Bánhidi végleges kiállítását is elbírta, idegenben nyert BL-meccset a Szeged

A magyar férfi kézilabdacsapat Zágrábban győzött.

The post „Úgy éreztük, hogy a kézilabda istene ellenünk van” – a Pick-edzője, Michael Apelgren büszke csapatára first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Azonos neműek műkorcsolya-forradalma: nő és férfi helyett A és B versenyző indulhatott

Trump: Lemondtam a találkozót Putyinnal, nem éreztem megfelelőnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.12Ft
23 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.41Ft
23 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek