Késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható a nemzeti ünnepen

Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön – írja az MTI a HungaroMet Zrt. videójára hivatkozva.

Szerdán az éjszakai órákban főként az ország keleti, észak-keleti tájain fordulhat elő gyenge eső, záporeső, míg az ország többi részén szakadozottabb lesz a felhőzet, a minimum-hőmérséklet döntően 6 és 14 Celsius-fok között alakul.

Csütörtökön napközben késő nyárias idő várható, a legmelegebb órákban 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Az ország nagy részén több órás napsütésre lehet számítani, de az Északi-középhegység északi előterében akár egész nap felhős lehet az ég, és itt csak 12-20 fok lesz napközben. Csütörtök hajnaltól egyre nagyobb területen megélénkül a délies szél és napközben sokfelé kell számítani élénk széllökésekre, a Dunántúlon erős, északnyugaton viharos széllökések is előfordulhatnak.

Este megérkezik a markáns hidegfront és egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul a szél, amely továbbra is erős marad, sőt helyenként viharos széllökések is lehetnek, ugyanis a front előterében, valamint a front mentén, a Dunántúl nyugati, északnyugati tájain akár zivatarok is kialakulhatnak.

A frontzóna fokozatosan halad kelet felé és péntekre már nagyrészt a keleti országrészt fogja érinteni és az északkeleti tájakon, valamint a délnyugati országrészben továbbra is előfordulhatnak záporok, sőt egy-egy zivatar sem kizárt.

The post Késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható a nemzeti ünnepen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tömegtüntetés Tbilisziben a Szaharov-díjas újságíró mellett

„Orbánnak valójában ez már mindegy” – Ruff Bálint a mai politikai rendezvények jelentőségéről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.11Ft
23 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 12:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.67Ft
23 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Oct 2025 12:05 UTC
Latest change: 23 Oct 2025 12:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek