A Kossuth térről két embert, a Hősök teréről egy embert vittek el a rendezvény megzavarása vagy a tömeg inzultálása miatt

Két-két emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a fideszes Békemeneten és a tiszás Nemzeti Meneten – írja a Népszava a Budapesti Rendőr-főkapitányság válasza alapján.

A rendőrség tájékoztatása szerint a Kossuth téren egy 42 éves indiai férfi és egy 51 éves magyar férfi egymástól függetlenül megzavarta a megemlékezést, mindkét embert a biztonsági szolgálat dolgozói kísérték ki, majd a rendőrök rendzavarás miatt állították elő őket az V. kerületi rendőrkapitányságon. Ez szabálysértésnek minősül. (A Békemenet a Kossuth térre vonult, ahol délután Orbán Viktor az állami megemlékezés keretében mondott beszédet.)

A Nemzeti Menet résztvevőit egy 55 éves magyar férfi inzultálta a Hősök terén 14.50-kor. Őt garázdaság miatt állították elő. Az Oktogonnál pedig egy 35 éves brazil nő rugdosta a rendőrautókat 4 körül. Őt is garázdaság miatt állították elő, csak nem szabálysértéssel, hanem bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

A tilalom ellenére a tiszás rendezvényen megpróbáltak drónozni, emiatt egy 46 éves férfivel szemben tettek szabálysértési feljelentést. A férfi a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy sarkán drónozott fél három körül. Háromnegyed 6 körül pedig egy drón zuhant egy Dózsa György úti ház kertjébe, itt ismeretlen tettes ellen tettek szabálysértési feljelentést.

A rendezvényeken három ember szorult orvosi ellátásra.


Forrás

Érdekességek

Trump kiakadt egy hirdetésen, azonnal megszakította a vámtárgyalásokat Kanadával

Bugyirózsaszín ígéretek, lózungok és Fidel Castró-i hosszúságú beszéd – így ünnepelt Magyar Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.01Ft
25 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Oct 2025 19:05 UTC
Latest change: 25 Oct 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.49Ft
25 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Oct 2025 19:05 UTC
Latest change: 25 Oct 2025 19:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek