Megvan a titokzatos milliárdos, aki 130 millió dollárt adományozott az amerikai katonák fizetésére

A New York Times 2 forrásra hivatkozva azt írja, hogy egy Timothy Mellon nevű, visszavonult életet élő, titokzatos milliárdos volt az, aki 130 millió dollárt adományozott a Pentagonnak az amerikai katonák fizetésére, amit a kormányzati leállás miatt nem tudnának folyósítani. Trump elnök pénteken többször is megemlítette ugyan az adományt, de jelezte, hogy aki adta, nem szeretné elárulni a nevét.

A Times szerint kérdéses, hogy a Pentagon törvényesen fogadta-e el az adományt, mert az Antideficeincy Act nevű törvény értelmében a szövetségi szervek nem költhetnek többet a Kongresszus által engedélyezettnél és nem fogadhatnak el önkéntes felajánlásokat.

A 83 éves Mellon régi milliárdoscsalád örököse, akik ipari üzemek és bankok tulajdonosaiként szereztek vagyont. Neki vasúttársaságai voltak. Bár az Amerikában is extrém nagynak számító adományai miatt néha előkerül a neve, a nyilvánosság elől rejtőzködő üzletemberről alig tudni valamit, azon kívül, hogy 2 diplomája van a Yale egyetemről angol irodalomból és várostervezésből és hogy egy végül 600 millió dollárért eladott vasúttársaságot tett hozzá a családi vagyonhoz.

De még azok sem tudnak róla sokat, akiknek óriási összegeket ad: sokan egyszer sem találkoztak vele élőben és egyik fő kedvezményezettje, Robert F. Kennedy is összesen kétszer látta élőben. 2015-ben közölt önéletrajzában azt írta, hogy fiatalon baloldali volt és hogy Connecticutból azért költözött Wyomingba, mert ott alacsonyabbak az adók és kevesebb ember zavarja. Életében egyszer szerepelt a sajtóban nem az adományai miatt. 2012-ben megmagyarázhatalan módon eltűnt egy Rhode Island-i helyi emlék, egy több tonnás, a Narragansett öböl partján a homokba ágyazva álló szikla, amin rúnaszerű vésések láthatók és amit apály idején sokan mentek el megnézni. Ez bosszantotta fel a milliárdost, akinek a háza a kőre nézett. Miután a kő eltűnt és az ügyben rendőrségi nyomozás indult, egy tanú azt mesélte, hogy egy éjjel munkagép zajait hallotta a helyszínről. Mellon nem volt hajlandó beszélni, amikor a nyomozók megkeresték és az állam egykori főügyészét bérelte fel ügyvédnek, majd egy évvel később az ügy lezárásért cserébe visszaadta a követ.

A férfi a politikai donorok legszűkebb elitligájába tartozik, pedig a műfajban Amerikában erős a verseny.

A 2024-es elnökválasztási kampányban ő volt Donald Trump és későbbi egészségügyi minisztere, Robert F. Kennedy Jr legnagyobb egyéni támogatója 75 millió, illetve 25 millió dollárral. 2020 és 2024 között összesen 227 millió dolárral vagyis több mint 76 milliárd forinttal támogatott republikánus jelölteket.

A sajtó még annyit tudott kiásni róla, hogy imád a vagyonához képest jelentéktelen összegek miatt pereket indítani: tavaly azon a napon, amikor 50 millió dollárt adott egy Trumpt támogató szervezetnek, egy 7000 dollártos autószerelőszámla miatt indított pert.


Forrás

Érdekességek

Progressive candidate recruitment org urges Dems to invest beyond Blue Wall

A Louvre átvitte legértékesebb ékszereit a francia nemzeti bankba

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.01Ft
26 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 03:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.49Ft
26 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 03:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 03:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek