A kormány belezavarodott a saját Békemenet-számaiba

Orbán Viktor szerint a 2025-ös volt minden idők legnagyobb Békemenete, soha nem voltak még ilyen sokan.

Az állítást a „nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs” számszerűsítette is: cellainformációkra hivatkozva azt közölték, az ünnepi beszédek időpontjában az október 23-i Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren voltak.

Ha a hivatalos közlésekből indulunk ki, akkor a kormány szerint minden idők legnagyobb Békemenetén 80 ezren vettek részt.

Mivel a Békemeneteknek már több mint tízéves hagyományuk van, meg tudjuk nézni, mit mondtak hivatalosan a korábbi létszámokról.

2012. januárban, az első menet után a Belügyminisztérium például azt közölte: „a békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt”. 2012 október 23-án pedig azt írták:

„A hivatalos állami ünnepségre a Kossuth tér teljesen megtelt, a Békemenet résztvevői megtöltik az Alkotmány utcát és a környező mellékutakat. A rendőrség becslése szerint a rendezvényen közel 400 ezer fő vesz részt.”

Ezek tehát mind hivatalos, állami megszólalások, nem TikTok-kihívásokra adott Facebook-reelek.

Ha a játék kedvéért komolyan vesszük a hivatalos közléseket, klasszikus trilemmába ütközünk. A három állításból legfeljebb kettő lehet igaz.

1. Ha valóban a mostani minden idők legnagyobb Békemenete, és azon valóban nyolcvanezren vettek részt,akkor utólag át kell írni a Békemenetek eddigi történetét, mert azok sokkal kisebbek voltak, mint eddig hittük őket.

2. Ha a korábbi becslések helyesek voltak, és valóban a mostani volt minden idők legnagyobb menete, akkor a lebonyolításért felelős operatív törzs nagyságrendekkel lőtte alá, hogy mennyien voltak azon az eseményen, aminek a lebonyolításáért felelős.

3. Ha pedig a korábbi közlemények és az operatív törzs adatai is stimmelnek, akkor Orbán Viktor nem egészen mondott igazat arról, hogy sose voltak még ilyen sokan.

A trilemma feloldásában segít, ha még a játék kedvéért sem vesszük komolyan a hivatalos közléseket. Inkább tűnik úgy, hogy olyan erővel szerették volna uralni a pillanatot, és a kommunikáció erejével átvinni azt a tényekkel nehezen igazolható állítást, hogy a Békemeneten többen lettek volna, mint Magyar Péter rendezvényén, hogy eközben már arra sem figyeltek, hogy legalább az állami intézmények állításai következetesek legyenek.

Ahogy Orbán Viktor mondta ünnepi beszédében:

„Nehéz tudni, mi a manipuláció, és mi a valóság. Van-e még valóság egyáltalán? Mi hisszük, hogy vannak valóságos dolgok.”

Videós összefoglalónk október 23-ról:

És helyszíni élményeink a Békemenetről:


Forrás

Érdekességek

‘He’s a whale in Vegas’: JB Pritzker’s million-dollar win reveals governor’s taste for gambling

A Magyarországot elítélő jelentés felelőse vonult Magyar Péterrel + fotó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.01Ft
26 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 05:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.49Ft
26 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 05:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek