Guillermo del Toro az MI a filmjeiben való használatáról: „Inkább meghalok”

Az NPR-nek adott nemrég interjút Guillermo del Toro, a beszélgetésben pedig többek közt a mesterséges intelligencia térhódításáról is szó esett.

A rendező arról beszélt, hogy nem szeretne foglalkozni az MI-vel, a generatív mesterséges intelligenciárval pedig pláne nem.

Nem érdekel. És nem is fog érdekelni

– mondta, majd hozzátette:

Hatvanegy éves vagyok, és remélem, hogy egészen addig hidegen hagy majd, amíg élek. A minap valaki írt nekem egy e-mailt, amiben azt kérdezte, hogy „hogy állsz az MI-vel?” A válaszom nagyon rövid volt. Annyit írtam, hogy „inkább meghalok”.

A rendező ezután árnyalta a véleményét, hiszen kifejtette: nem maga a technológia jelenti a veszélyt, hanem a természetes butaság, ami az MI rossz haználatához vezethet.

Az interjúban az egyre nagyobb méreteket öltő MI-őrületet többször is a Netflixen november 7-én bemutatkozó Frankenstein-sorozatának címszereplőjéhez hasonlította, mivel a két dolognak igenis van köze egymáshoz:

Azt akartam, hogy Victor Frankenstein arroganciája bizonyos szempontból hasonlítson a tech bro-kéra,

azaz a sztereotipikus programozókéra, akik sokszor toxikusak, és túlértékelik a saját képességeiket.

Frankenstein del Toro szerint

egyfajta vak ember, aki a következmények figyelembevétele nélkül hoz létre valamit,

ez pedig nyilvánvalóan nem vezet jóra.

Szerintem meg kell állnunk egy pillanatra, és átgondolnunk, merre tartunk

– összegezett.

The post Guillermo del Toro az MI a filmjeiben való használatáról: „Inkább meghalok” first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Legyőzhetetlen” nukleáris meghajtású cirkálórakétát tesztelt Oroszország

Allen Iverson idén 50 éves, szóval kellett már neki egy saját dokusorozat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.2Ft
26 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 17:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.31Ft
26 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 17:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek