Melyek a magyar történelem legizgalmasabb régészeti leletei? A Qubit olvasói kérdeztek, a régész válaszol

A régészeti szakmát legalább az Indiana Jones-filmek óta egyfajta hamis romantika lengi körül, és bár a régészek általában nem ostorcsapkodó kalandorok, hanem inkább ásatásokon ecsetelő és adatbázisokat bújó szakemberek, mégiscsak az a munkájuk, hogy nap mint nap megváltoztassák azt, amit a történelmünkről tudunk.

A Qubit AMA videósorozatunk második részében Oross Krisztián, az ELTE HTK Régészeti Kutatóintézet Ősrégészeti Osztályának tudományos főmunkatársa válaszolt a felhívásunkra beküldött olvasói kérdésekre:

A videóból többek között kiderül, hogy melyik kor leleteivel lehet emberek százezreit becsalogatni a múzeumokba, hogy mi a helyzet Attila sírjával, hogyan dolgoznak együtt a régészek és a történészek, és hogy miért olyan különleges az emberiség történelmének megismerése szempontjából a törökországi szuperlelőhely, a Göbekli Tepe.

A Qubit AMA első részében Szabó Norton fizikus, csillagászhallgató válaszolt olvasóink kérdésére, ezt itt lehet megnézni:

A következő részben Keszthelyi Gabriella matematikus lesz a vendégünk – a videó érkezéséig ajánljuk a vele készített, szeptemberben megjelent interjúnkat!


Forrás

Érdekességek

Öt világraszóló építmény a téli napforduló tiszteletére

Német paraplégiás mérnök lett az első kerekesszékes az űrben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.38Ft
23 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 07:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.79Ft
23 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 07:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 07:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek