Kokainnal és állati áldozatokkal operáló szektát számoltak fel a Kanári-szigeteken

Öt embert vettek őrizetbe a spanyol rendőrök Santa Cruz de Tenerifén, akiket azzal vádolnak, hogy egy olyan szektát működtettek, ami santería rituálékat és kokaint használva hálózta be a tagjait, és teljes pszichológiai kontroll gyakorolt felettük. A santería kultuszok az afrikai joruba és spanyol katolikus hagyományok keveredéséből alakultak ki a Kubába hurcolt rabszolgák körében. Míg maga a vallás egy törvényes spirituális gyakorlatnak számít, több millió követővel, a hatóságok szerint ez a csoport bűnszervezetként működött, és pénzügyi haszonszerzésre használta a hiedelmeket.

A most felszámolt szekta a Kanári-szigeteken jelentős pénzeket követelt híveitől állítólagos spirituális előnyökért vagy betegségek gyógyításáért cserébe. Az őrizetbe vetteket bűnszervezetben való részvétellel, állatkínzással, csalással, testi sértéssel, a közegészség elleni bűncselekménnyel és közokirat-hamisítással gyanúsítják. Az intézkedések elsősorban Santa Cruz de Tenerifén zajlottak, de a nyomozás Gran Canaria szigetére is kiterjedt.

A nyomozók szerint a szekta a spiritualitás látszata mögé bújva működött, és kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket célzott meg. Megtévesztéssel és félelemkeltéssel, spirituális jellegű félelmek sulykolásával a vezetők teljes ellenőrzés alá vonták a hívek személyes és pénzügyi döntéseit.

A szekta vezetői ezoterikus szertartásokat szerveztek, amik során szellemeket megjelenítő figurákat és tárgyakat használtak, állatokat áldoztak fel, és drogokat fogyasztottak, például csattanó maszlagot, alkil-nitriteket (rusht) vagy kokaint.

A drogok, valamint a szertartások erősen kényszerítő jellege súlyos következményekkel járt a csoport egyes tagjaira nézve. A rendőrség szerint a vezető által gyakorolt pszichológiai kontroll olyan mértékű volt, hogy több egykori hívőnek pszichiátriai kezelésre volt szüksége, miután elhagyta a szektát.

A bíróság előzetes letartóztatást rendelt el a szekta vezetője ellen, míg a többi gyanúsított szabadlábon védekezhet, különböző kényszerintézkedések mellett. A nyomozás továbbra is folyamatban van. (El Pais)


Forrás

Érdekességek

Láttál már Coca-Cola karácsonyi reklámot magyar börtönös kivitelben?

Úgy helyretették a Telex propagandistáját, hogy köpni-nyelni nem tudott

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.34Ft
23 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 17:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.48Ft
23 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 17:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek