Mehringer Marci szerint Nagy Feró a kihasználó rendszer egyik legnagyobb áldozata

Mehringer Marci elmondta, mit gondol most Nagy Feróról, akivel egy nyári fesztiválon találkozott először, miután a Nemzet Csótánya beleállt a fiatal énekesbe annak Szar az élet című rendszerkritikus száma miatt. Később Mehringer úgy nyilatkozott a Beatrice énekeséről, hogy „nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében”.

Most a Klubrádió egyik műsorában arról beszélt, nem táplál haragot Nagy Feró iránt, de személyes találkozójuk óta megváltozott róla a véleménye.

Jó fej volt, de azóta már mondott egy pár olyan dolgot, ami védhetetlen. Akkor úgy voltam vele, idős ember, megadom a kellő tiszteletet, most is megadnám, de már nem tudok annyira jó szájízzel nevetni ezen. Most már inkább az van, hogy szerintem ő az, akit ki lehet használni, a kihasználó rendszer egyik legnagyobb áldozata

idézi az egykori X-Faktor-ost a Blikk.

Így folytatta:

Szóval itt van kvázi egy öreg ember, aki leélt egy életet úgy, hogy lázadó fiatal volt. Az én apám nem tudom, hány Beatrice-koncerten volt fiatalkorában és világéletében abban volt, hogy »hú, Nagy Feró mekkora lázadó«. Az 50–60-as generációból nem tudom, hogy hány fater van így. Mostanra ő a rendszer egyik nagy szócsöve, és gyakorlatilag azt a renomét, amit a Beatricével felépített, azt a lázadó személyiséget felváltotta a rendszer egyik kiszolgálója.

Kapcsolódó
„Kiabáljon, amit akar, az anyja-apja ránk szavaz” – Nagy Feró, Mehringer és generációs különbségek a Campuson

Ugyanazon a színpadon lépett fel egymás után a Campus Fesztiválon Mehringer Marci és Nagy Feró, aminek az adta a pikantériáját, hogy a Nemzet Csótánya beleállt a fiatal énekesbe a Szar az élet című rendszerkritikus száma miatt. Megnéztük a találkozást.

The post Mehringer Marci szerint Nagy Feró a kihasználó rendszer egyik legnagyobb áldozata first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Vezetékes ivóvíz nélkül maradhat karácsonykor egy egész falu Nógrádban

Lehozta a képviselők fizetését a pécsi önkormányzati lap, miután spórolásra hivatkozva megritkították a lapszámokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.53Ft
24 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 02:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 02:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.81Ft
24 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 02:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 02:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek