Elhappolná a békecsúcs rendezését Budapest elől Moszkva egyik szövetségese

KaszimZsomart Tokajev kazah elnök az amerikai kollégájával, Donald Trumppal kedden folytatott telefonbeszélgetése során felajánlotta, hogy Kazahsztán vállalná a házigazda szerepét az ukrajnai rendezést szolgáló béketárgyalásokon – írja az MTI a kazah államfő hivatalának közlése nyomán.

Államfőnk hangsúlyozta az ukrajnai konfliktus rendezésének nehézségeit, amelyben a területi kérdés fő szerepet játszik, és mindkét féltől kompromisszumokat igényel a valós harctéri helyzet figyelembevételével. Kazahsztán ezért az érintett feleket türelemre, rugalmasságra, szakmaiságra és végül a békés rendezés lehetőségének keresésére buzdítja. Habár hazánk nem minősül közvetítőnek, szükség esetén kész a jószándék szellemében helyszínt biztosítani a tárgyalásokhoz

– ismertette az elnöki hivatal.

Kaszim-Zsomart Tokajev Trump „kiemelkedő vezetői képességeit” méltatta, amelyek szerinte segítettek egy sor nemzetközi katonai konfliktus lezárásában és az Egyesült Államok belső potenciáljának erősítésébe. Tokajev egyúttal meghívta Trumpot, hogy számára megfelelő időpontban látogasson el Kazahsztánba.

Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán közben azt jelentette be, hogy meghívta a kazah és az üzbég vezetőket a legfejlettebb, illetve a legjelentősebb feltörekvő országokat tömörítő G20-csoport Miamiban rendezendő jövő évi csúcstalálkozójára. Az amerikai elnök közölte, hogy Tokajevvel, illetve Savkat Mirzijojev üzbég elnökkel mindenekelőtt a jelenlegi konfliktusok békés lezárásának fontosságáról, valamint a kereskedelmi kapcsolatok és az együttműködés erősítéséről tárgyalt országaik között.

A kormányinfón is szóba került, mi a helyzet a békecsúccsal, amiről az ősszel Trump kijelentette, hogy Budapesten lesz, majd napokon belül elhalasztották az egészet és azóta sem igazán beszélnek róla nemzetközi politika alakítói. Gulyás Gergely konkrét értesülésre válaszolva cáfolta, hogy körvonalazódna egy februári budapesti békecsúcs.

Kapcsolódó
Gulyás a Kormányinfón: Nincs olyan vívmánya az elmúlt évtizednek, ami túlélne egy kormányváltást

Orbán nem vett részt az év utolsó kormányinfóján, Gulyás Gergely ellenben bejelentette, hogy mennyi lesz jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum.

The post Elhappolná a békecsúcs rendezését Budapest elől Moszkva egyik szövetségese first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Még nem teljesen készült fel a kormány a karácsonyra

Kockázatos és kiszámíthatatlan az arany, de újra csúcsot döntött

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.67Ft
24 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 09:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.24Ft
24 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 09:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek