RTL: Évek óta rendszeresen verik a fogyatékosságal élőket egy veszprémi szociális otthonban

Évek óta rendszeresen verik és megalázzák a gondozottakat a veszprémi szociális intézményben, állította több korábbi és jelenleg is ott dolgozó az RTL Híradónak.

A Bakony Integrált Szociális Intézményben fogyatékossággal élő gyerekek és fiatalok laknak. A Híradó úgy tudja, hogy az otthon nevelői ellen másfél éve érkezett először feljelentés. A rendőrök azóta nyomoznak. Úgy tudják, több embert is kihallgattak, és egy nevelőnek meg is szűnt a munkaviszonya, de többen azt állították a Híradóknak, hogy a helyzet nem változott.

A riportban bemutatnak egy fotót, amelyen egy súlyos fogyatékossággal élő, lány ül kerekesszékben: szája veréstől felrepedve, két szeme feldagadva, belilulva. Az ő bántalmazása miatt érkezett az első feljelentés a rendőrségre. A feljelentés után az egyik nevelőnek megszűnt a munkaviszonya, de további bántalmazásokról értesítették a térség DK-s képviselőjét, Hrabovszki Lászlót.

Hrabovszki a Híradónak azt mondta, hogy azokat a gyerekeket, akiket büntetni akarják, a sarokba állítják egy napra étel- és italmegvonással. Erről egy képet is mutatott.

Egy volt dolgozó azt állította az RTL-nek, hogy szemtanúja volt annak, amikor ezeket a bennlakókat pofozták, lökdösték, nyakon vágták, a verbális bántalmazás pedig napi szintű volt. Azt is mondta, hogy a dolgozók többsége az intézményben jól végzi a munkáját, de ők meg vannak fenyegetve, a bántalmazók a hangosabbak.

A Híradó több volt és jelenlegi dolgozóval is beszélt, akik azt állították, hogy amikor a bántalmazókat számon kérték, azt mondták, „csak így lehet rendet tartani”.

Az RTL kereste az intézmény fenntartóját a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, de nem reagáltak. A rendőrség csak annyit közölt, hogy az eljárás folyamatban van.


Forrás

Érdekességek

Michelle Obama pushes back on Trump’s Rob Reiner comments

Harcsa az úton már túl van a dolgon, és nélküle száll az idő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.28Ft
24 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 11:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330Ft
24 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 11:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek