Karácsonyi depresszió valójában nem létezik, de attól még nagyon is valós a szorongás az ünnepektől

Márpedig boldog karácsonyunk lesz, még ha beledöglünk is

– sokak családi karácsonyát jellemzik ezek a szavak. Elvégre a karácsony a szeretet ünnepe, ezt már egészen kicsi korában belenevelik az emberbe, ennek megfelelően megvan az ünnep jól bevett koreográfiája: azt a családdal kell tölteni, a legnagyobb szeretetben.

De mi van, ha mégsem így éljük meg? Ha az ember gyomorgörccsel megy haza a családjához, ha szorong a túlköltekezés vagy a túlevés miatt, ha magányosan éli meg az ünnepet, miközben mindenhonnan azt sulykolják, hogy most őrülten boldognak kell lenni?

A karácsonyi időszak sokak számára az év legboldogabb időszakát jelenti, másoknak a legszomorúbbat. Az ünnepekhez – ezen belül is főleg a karácsonyhoz – köthető feszültséget a pszichológia már évtizedek óta számon tartja. James P. Cattell amerikai pszichológus és pszichoanalitikus 1955-ben vezette be a holiday syndrome, azaz az ünnep-szindróma kifejezést. Azt figyelte meg ugyanis a betegein, hogy feltűnően sokan számolnak be szorongásos tünetekről a hálaadás-karácsony-újév alatti időszakban.

A jelenség a hetvenes-nyolcvanas években került be a köztudatba, ekkor már christmas bluesnak nevezték, amely magyarra fordítva karácsonyi lehangoltságot jelentett. Ezt a magyar leginkább karácsonyi depressziónak fordítja – nem feltétlenül jól, ugyanis nincs köze a depresszióhoz, vagy legalábbis nem úgy, ahogy hinnénk.

Erre Erdei-Csukás Csaba Vendel szakpszichológus mutatott rá, akinek a segítségét kértük abban, világítsa meg a karácsonyi depresszió jelenségét, annak okait, és a lehetséges megküzdési mechanizmusokat.

A szakmai terminológia nem ismer olyat, hogy karácsonyi depresszió. Ez inkább karácsonyi stressz vagy lehangoltság. A depressziót nem szoktuk időhöz kötni, ráadásul a karácsonyi stresszből az emberek viszonylag könnyen kijönnek maguktól, a depresszióra ez nem jellemző

– mondja a szakember, majd hozzáteszi:

The post Karácsonyi depresszió valójában nem létezik, de attól még nagyon is valós a szorongás az ünnepektől first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Telex: Még a választások előtt kiderülhet, ki építheti meg a ferihegyi gyorsavasutat

Most már gyakorlatilag hivatalos, kit indít a Fidesz Magyar Péter választási körzetében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.54Ft
24 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 16:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF329.87Ft
24 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Dec 2025 16:05 UTC
Latest change: 24 Dec 2025 16:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek