1980 óta először nyert aranyat az USA férfi jégkorong-válogatottja a téli olimpián

A világbajnoki címvédő amerikai válogatott hosszabbítás után 2–1-re legyőzte a kanadai csapatot a milánói téli olimpia férfi jégkorongtornájának döntőjében.

Az NHL-ben játszók részvételével zajló olimpián ez volt a harmadik Kanada–USA finálé, 2002-ben és 2010-ben is a kanadaiak nyertek. Az amerikaiak éppen 16 évvel ezelőtt játszottak legutóbb finálét, és 1980 óta nem szereztek olimpiai aranyérmet. (Arról, a legyőzhetetlennek hitt szovjet válogatott elleni győzelemről szólt a Csoda a jégen című film.) Egy évvel ezelőtt az NHL-es szervezésű Négy Nemzet Tornán Kanada győzött hatalmas csatában az ősi riválissal szemben – volt olyan meccsük, amin több verekedés is volt –, az amerikaiak azóta üzengettek, hogy most végre elkapják majd ellenfelüket.

A háromszoros Stanley Kupa-győztes, kétszeres olimpiai bajnok – a 2010-es döntőt hosszabbításban eldöntő – Crosby nem jött rendbe a negyeddöntős lábsérülésből, és kimaradt a keretből. Milánóban az amerikai–kanadai női finálét csütörtökön az előbbiek nyerték hosszabbítás után.

Hatalmas ütközésekkel kezdődött a finálé, majd amikor éppen 6 perc telt el, Boldy kiugrott, és fonákkal higgadtan a jobb alsó sarokba csúsztatott. A feszültség tapintható volt, sokat hibáztak mindkét oldalon, de a két kapus, Hellebuyck és Binnigton mindent védett, előbbi az NHL-pontlistát vezető McDavid szólóját is fogta. Kanada kettős emberelőnyben sem volt képes egyenlíteni. Amire aztán a 39. percben került sor, amikor Makar pontosan lőtte ki a hosszú sarkot. A szünet előtti pillanatokban az egyik amerikai lövés a kapuvason is csattant.

A harmadik harmad Hellebuyck elképesztő védéseivel kezdődött, az 50. percben pedig MacKinnon – aki az elődöntőt eldöntötte – egy üres kapus ziccerben rontott, majd az amerikai hátvéd, McAvoy a gólvonalról tisztázott, azaz Kanada többször is centiméterekre volt a vezetést jelentő találattól.

Bennett a hajrában 2+2 perc kiállítást kapott, de ez kimaradt, sőt, még ez alatt az amerikaiaktól is kiállítottak és a Kanada került fórba, de ez is ugyancsak gól nélkül telt le. Jöhetett a hosszabbítás, ami Binnington bravúrjával indult, de kevéssel később Jack Hughes lövésével szemben már tehetetlen volt.

Az Egyesült Államoknak ez a harmadik aranyérme (1960, 1980, 2026), de ezt megelőzően mindkétszer hazai jégen, Squaw Valley-ben, illetve Lake Placidben diadalmaskodott. Kanadának maradt a kilenc aranyérme (1920, 1924, 1928, 1932, 1948, 1952, 2002, 2010, 2014), ezzel holtversenyben maradt az élen a szovjet/orosz csapattal (1956, 1964, 1968, 1972, 1976, 1984, 1988, 1992, 2018). (MTI)


Forrás

Érdekességek

Magyar Péter: Nem a fideszesek változtak, az aljas, hazug hatalom hagyta el őket és magára az országot

Három érmet nyert a lengyel síugró, rögtön a templomba ment ministrálni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.21Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 07:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 06:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.49Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 07:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 06:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek