Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába szállított áramot

A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást. Ezt maga Robert Fico jelentette be a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében vasárnap.

A szlovák kormányfő ezt az intézkedést már szombaton kilátásba helyezte, akkor azonban még feltételesen úgy fogalmazott, hogy a lépésre akkor kerül sor, ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőig nem teszi lehetővé a Barátság kőolajvezetéken Szlovákiába érkező orosz kőolajszállítás újraindulását.

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt üzeni nekünk, hogy máshol vegyünk gázt és kőolajat, mint Oroszországban – bár ez nehezebb és drágább, amivel nagy pénzeket vesztünk – akkor jogunk van válaszolni

– idézte a Robert Fico videóbejegyzésében mondottakat a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A szlovák miniszterelnök videóbejegyzésében szomorúnak nevezte, hogy az Európai Unió előnyben részesíti Ukrajna érdekeit a saját tagállamai kárára. Hozzátette: már jelenleg is rohamos ütemben nőnek az EU-val szembeni kétségek, és ez a viselkedés ahhoz fog vezetni, hogy az unió végső soron képtelenné válik majd az olyan döntések meghozatalára, amelyek egyhangúságot igényelnek.

Robert Fico szólt az unió által Ukrajnának nyújtandó háborús kölcsönről is, rámutatva arra az egyenetlenségre, hogy míg az EU-nak nincs pénze arra, hogy csökkentse az elektromos áram árát, arra talál, hogy Ukrajnának kölcsönözzön 90 milliárd eurót, amelyből Kijev nem fog visszafizetni egy centet sem. Hozzátette: a lehető legjobb döntésnek tartja, hogy nem engedte, hogy Szlovákia is részt vegyen ebben a kölcsönben.

A szlovák miniszterelnök beszélt Friedrich Merz német kancellár azon kijelentéséről is, amely szerint „Európának be kell biztosítania azt, hogy Oroszország a jövőben már sem, gazdasági sem katonai szempontból ne legyen képes a háború folytatására”. Merz szavaira reagálva Fico azt mondta: azok azt jelzik, hogy Európa az ukrajnai háború finanszírozásának teljes felelősségét vállalni akarja, ami – mint fogalmazott – abszolút felelőtlenség és egyet jelent a gazdasági öngyilkossággal. Hozzátette: Merz szavai azt is mutatják, hogy Ukrajna katonai támogatása minden áron folytatódni fog, függetlenül attól, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása.

(MTI)

The post Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába szállított áramot first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Brit szál az orosz altábornagy elleni merénylet ügyében

Magyar Hang: A Fidesz nem engedte, hogy honosított sportolók vigyék a magyar zászlót az olimpiai záróünnepségen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.52Ft
23 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 08:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 07:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.88Ft
23 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Feb 2026 08:05 UTC
Latest change: 23 Feb 2026 07:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek