
Izrael vasárnap hajnalban kizárta saját olimpiai bobcsapatát a hivatalos szervek félrevezetése miatt, mert az egyik versenyző az orvosi vizsgálatának meghamisításával próbálta elérni, hogy a csapat egyik tartalék tagja, Ward Fawarseh versenyezhessen – közölte az Izraeli Olimpiai Bizottság. Ez szerintük „a tisztességes és sportszerű magatartással ellentétes”, így a négyes nem fejezheti be a versenyt a 2026-os milánói-cortinai játékokon.

Izrael szombaton, az első két futamban A. J. Edelman, Menachem Chen, Uri Zisman és Omer Katz összeállításban indult. Vasárnap reggel a hivatalos program szerint még versenyben voltak, de már Edelman, Chen, Fawarseh és Katz szerepelt a névsorban. Ha Fawarseh versenyezhetett volna, ő lett volna Izrael első, a drúz kisebbséghez tartozó olimpikonja. A bobcsapat azt szerette volna, ha Fawarseh indul, ezért a csapat egyik tagja a társai biztatására azt hazudta, hogy rosszul van. A sportoló később elismerte, hogy helytelenül járt el.
Vasárnap reggel Edelman az Instagramon azt írta, mivel nem voltak éremesélyesek, számukra fontosabb volt, hogy a tartalékos is szerepeljen az olimpián. Azt írta, „a csere körülményei nem feleltek meg annak a magas mércének, amely lehetővé teszi az összeállítás módosítását”, ezért visszaléptek a futamtól. Az első két szombati futam után 27-ből a 24. helyen álltak. (MTI)








