
„Az aláírásgyűjtés tapasztalatai számomra azt jelzik, hogy a jelenlegi körülmények között nem tudnám megnyerni az országgyűlési választást a Budapest 9. OEVK-ban. Mivel nincs jelölőszervezetem,amelyiknek a listaállításhoz szüksége lenne ahhoz, hogy ott legyen a nevem a szavazólapon, ezért úgy döntöttem, hogy mégsem indulok ezen a választáson”, írja Facebook-oldalán Szabó Szabolcs.
Írásában kifejti, rengeteget tanult, sokat tapasztalt az elmúlt 12 évben, majd miután mindenkinek megköszönte a támogatást és a segítséget, arra biztat mindenkit, hogy arra a jelöltre szavazzon, aki meg tudja nyerni a Budapest 9. választókerületet. A továbbiakban egyetemi munkáját fogja tovább folytatni mint geográfus adjunktus.
Tavaly nyáron egyébként még egyáltalán nem gondolt a visszalépésre. A 444-nek adott interjújában is szóba került a budapesti képviselők visszalépése a választástól, akkor erről így vélekedett:
„Többen megállítottak az utcán, és megkérdezték, hogy ugye indulni fogok a választáson. Mindig mondtam, hogy igen. Megörültek a válasznak, és mindenki ment tovább a dolgára. Tehát nem érzékelek nyomasztást itt, helyben. De sok szempontból speciális a helyzetem. Politikusként eléggé nagy az ismertségem, és 2014 óta minden választást megnyertem, amin elindultam. Más ez a körzet, mint egy olyan, ahol csak a legutóbbi választáson nyert ellenzéki képviselő, vagy esetleg még mindig fideszes a képviselő”.








