Jogsértő módon titkolta a közoktatás állapotáról szóló szülői felmérések eredményeit a Belügyminisztérium

A Belügyminisztérium jogsértést követett el azzal, hogy a közoktatás állapotára vonatkozó 2022-es, 2023-as és 2024-es szülői kérdőívek eredményeit nem adta ki – olvasható a Szülői Hang Közösség sajtóközleményében. Az Adatvédelmi Hatóság (AH) most nyilvánosságra hozott februári jelentése szerint a kérdőívek eredményei közérdekű adatok.

A civil szervezet azután tett bejelentést az AH-nál, hogy az oktatásért is felelős belügyi tárca a Kréta rendszeren három egymást követő évben is a közoktatás állapotára vonatkozó kérdőívet küldött a szülőknek, ám ezek eredményeit többszörös közérdekű adatkérésük ellenére sem adták ki.

A Belügyminisztérium az AH felszólítására sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az adatokat. A 20 oldalas jelentés részletesen ismerteti a két évig tartó eljárást, a Belügyminisztérium részére küldött jogi érvelést, a tárca elutasító válaszát, a részletes viszontválaszt, valamint az AH által feltett, de válasz nélkül hagyott több tucat további kérdést.

„Bár egyes, a kormány által kiválogatott és a kormány számára kedvező adatot a Belügy a sajtón keresztül korábban közzétett, a teljes eredményt nem merik megmutatni az érintett szülőknek” – fogalmaz a sajtóközlemény. Az AH szerint az „nem szolgálja sem a társadalom, sem a gyermekek érdekeit, hogy uszító, gyűlöletkeltő állítást fogalmaznak bele a Kréta rendszeren keresztül kiküldött szülői kérdőív kérdésébe.”


Forrás

Érdekességek

A levegőből fakaszt vizet a Nobel-díjas vegyész találmánya

Orbán Viktor nagyon felháborodott – mutatjuk a videót!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF379.5Ft
24 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 06:20 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.11Ft
24 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 06:20 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek