Katonai helikopter zuhant piacra Irán középső részén, legalább négy ember meghalt

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma utasítást adott a bejrúti amerikai nagykövetségen dolgozó diplomaták egy része és családtagjaik távozására. Az ok: fokozódik a feszültség a térségben, mivel a két ország genfi tárgyalásai ellenére továbbra is fennáll a veszélye, hogy az USA katonai csapást mér Iránra.

Csak a libanoni külképviselet működésének fenntartását biztosító személyzet marad a helyén, ugyanakkor egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő a Reutersszel közölte, nem zárják be a nagykövetséget. Ő arról is beszélt, hogy a regionális biztonsági helyzet alakulását figyelve körültekintő lépés volt a Libanonban állomásozó diplomaták számának csökkentése.

Mindeközben katonai helikopter zuhant piacra Irán középső részén, Dorcse városában, Teherántól nagyjából 330 kilométerre délre. A Reuters azt írja, az incidensben legalább négy ember életét vesztette. Az állami média közlései szerint a pilóta, a másodpilóta és két civil halt meg. A helikopter gyakorló repülésen vett részt.

Dorcse Iszfahan tartományban taláható, és egy nagyobb iráni légibázisnak, valamint egy olyan nukleáris létesítménynek ad otthont, amelyre az Egyesült Államok a tavaly júniusi–júliusi háború során csapásokat mért.


Forrás

Érdekességek

Russel Brand ismét ártatlannak vallotta magát

Indiaiak lepik el a hétvégén Budapestet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.8Ft
24 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 15:20 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 15:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.82Ft
24 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 15:20 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 15:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek