Trump ebben a pillanatban ott tart, hogy megkíméli az EU-t és a briteket a magasabb vámoktól

Donald Trump amerikai elnök „váratlan” fordulattal úgy döntött, mégsem emeli 15 százalékra a globális exportvámokat, így az Európai Unióra és a britekre továbbra is a 10 százalékos mérték fog vonatkozni a Politico híre szerint.

A döntés közvetlen előzménye, hogy az Európai Parlament hétfőn befagyasztotta az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás ratifikálását, azzal, hogy a vámháború újraindítása sérti a tavaly nyáron egyeztetett-aláírt dokumentum feltételrendszerét.

A testület rendkívüli ülésén a törvényhozók kijelentették: az USA álláspontja most „nagyon bizonytalan”. Múlt pénteken ugyan bírósági ítélet helyezte hatályon kívül Donald Trump globális vámjait, ám ő erre reagálva előbb egy általános 10 százalékos vámot jelentett be, amit egy nappal később 15 százalékra emelt.

Ebből lépett most vissza egyet az újabb döntés értelmében.

Az Európai Bizottság már vasárnap felszólította Washingtont, hogy tartsa magát a kereskedelmi megállapodáshoz. A Bizottság kijelentette, Washingtonnak „teljes körűen tisztáznia” kell, hogy milyen lépéseket kíván tenni a bírósági ítéletet követően.

A 10 százalékos globális vámokat elvileg 150 napra vezetik be február 24-ével, majd ezt követően a kongresszus dönthet esetleges meghosszabbításukról.

Duncan Edwards, a brit–amerikai kereskedelmi szövetség első embere a Politicónak azt mondta, tekintettel a szűk többségre az amerikai kongresszus mindkét házában, az üzleti élet szereplői okosan tennék, ha további bizonytalanságra számítanának.


Forrás

Érdekességek

Dörgött és villámlott, tényleg itt a tavasz

Gigadugó az M0-ás körgyűrűn és az M7-es autópályán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.58Ft
24 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 20:25 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 20:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.44Ft
24 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 20:25 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 20:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek