Hosszú fegyházbüntetés vár a fiúra, aki 2024 novemberében halálra kaszabolta az RTL egykori kommunikációs igazgatóját

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal a 20 éves férfival szemben, aki előre kitervelten és különösen kegyetlen módon végzett volt barátnője édesanyjával – derül ki a testület közleményéből.

A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a vádlottat határozott ideig tartó fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Életfogytig tartó büntetés indítványozására azért nincs lehetőség, áll a közleményben, mert a férfi az elkövetéskor nem töltötte be a Büntető Törvénykönyv által megkívánt 20. életévét.

A közlemény nem nevesíti, de arról a 2024. novemberi esetről van szó, amikor Sz. Tamás Budapest II. kerületében késsel halálra kaszabolta volt barátnőjének 51 éves édesanyját. A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni a nőt, de az életét nem tudták megmenteni.

Az áldozat, mint a 444 akkor megírta, Révész Zsuzsa volt. Révész 17 éven keresztül volt az RTL Magyarország marketingkommunikációs és pr-csapatának tagja, majd vezetője. Utóbb profitoreintált és nonprofit szervezeteknek adott tanácsot, 2022-től pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem stratégiai pr-vezetőjeként dolgozott.

A vádirat lényege szerint a fiú és barátnője kiskorúakként lettek egy pár, részletezi a főügyészség közleménye, azonban kapcsolatuk rendszeres veszekedésekkel volt terhelt, többször szakítottak, majd kibékültek. 2024. október 31-én a német–holland határ melletti Wegberg városába utaztak, ahol a fiú hivatásos focistaként lakott. A szálláson olyan súlyos nézeteltérésük támadt, hogy szakítottak, és a lány az édesanyját hívta fel, hogy vigye őt haza. A gyanú szerint Sz. Tamás bántalmazta ekkor még kiskorú barátnőjét. Édesanyja a férjével együtt elment a lányáért és gépkocsival hazajöttek.

A vádlott hazarepült, majd 2024. november 2-án azt mondta családjának, hogy Visegrádra utazik pár napra. Ehelyett magához vett egy konyhakést és Budapestre ment. Napközben járt a volt barátnője és édesanyja otthonánál, ahova a kora esti órákban visszatért. Ekkor magával vitte a kést, és a bejárathoz közeli fás-bokros részen várakozott. Az volt a célja, hogy vagy volt barátnőjét vagy édesanyját megöli.

Az édesanya hazaért gépkocsival, előtte épp a rendőrségen volt, hogy feljelentést tegyen a vádlottal szemben a külföldön történtek miatt. A lesben álló fiú meglátta és a garázsbejáróhoz futott, majd rátámadt az autóban ülő sértettre. A támadó kitartóan bántalmazta a késsel a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

A vádlott ezután elmenekült, az okmányait eldobta, a kést az I. kerületben, sűrű növényzetbe rejtette le. A rendőrség azonosította, nagy erőkkel kezdte keresni, majd másnap, Kisteleken fogták el.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg.


Forrás

Érdekességek

Közel száz fát vágnak ki a Városmajorban

Ebből baj lesz: megint Trumpra panaszkodik Zelenszkij

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.43Ft
24 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 22:25 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 22:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.37Ft
24 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Feb 2026 22:25 UTC
Latest change: 24 Feb 2026 22:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek