Tovább erősödött a Tisza Párt január közepe óta. A HVG megbízásából készült friss Medián-kutatás szerint a pártot választani tudók körében kisebb a két nagy párt közötti különbség (13 százalékpont), mint azoknál, akik állításuk szerint biztosan elmennek április 12-én (20 százalékpont) szavazni. Az eltérést a részvételi szándék egyenlőtlen eloszlása magyarázza: a Tisza-szimpatizánsok 97 százaléka, a fideszesek 85 százaléka biztos a részvételében.
A Medián bő egy hónappal ezelőtti méréshez képest a Tisza Párt 2 százalékpontot javított, míg a Fidesz ugyanennyit gyengült, a „biztos” szavazók bázisán pedig 4 százalékponttal szerepelt jobban a Tisza, 4 százalékponttal rosszabbul a Fidesz. Így a teljes népesség bázisán 4 százalékponttal, a biztos szavazók között pedig 8 százalékponttal nyílt az olló. A két nagy párton kívül csak a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.
A kutatás kitért a gödi Samsung-gyár és a Magyar Pétert támadó rejtett kamerás felvétel ügyére is kitért. Azokról a megkérdezettek 89 százaléka hallott.
Ártott a kormánypártnak a gödi botrány
A tiszások szinte mindegyike tudott mindkét ügyről, a fideszesek 27 százalékához nem jutott el az akkugyár körüli botrány híre, azt a kormánypárt sikeresen zárta el a szavazótábora „kemény magja” elől. Igaz, az utóbbiak 17 százaléka a belengetett kameraképpel sem találkozott.
A megkérdezettek 72 százaléka feltételezi, hogy a kormány igenis tudott a gödi Samsung-gyár súlyos egészségügyi kockázatairól (kétharmadnyi válaszadó biztos ebben), csak 12 százalék fogadja el a kormány kommunikációját. Ennél a kérdésnél még a Fidesz szavazói között is többen vannak azok, akik szerint a kormánynak korábban is tudomása lehetett a veszélyekről.
A szavazókorú népesség 64 százaléka szerint a gödi botrány rontja a Fidesz választási esélyeit, 26 százalék szerint nagymértékben, 38 százalék szerint kismértékben. A tiszások 86 százaléka szerint ez az ügy nem kedvez a kormánypártnak, és még a Fidesz-szavazók egyharmada is ezt feltételezi.
The post Választás 2026: Áradó Tiszát mért a Medián first appeared on 24.hu.








