„Klubcsapataink rendkívül gyenge külföldi szereplésére bizonyos mértékig magyarázat lehet a számukra korai időpont. A magyar labdarúgók ebben az időszakban még nem tudják tudásuk legjavát nyújtani. Általában csak áprilisra-májusra érik el labdarúgóink, csapataink teljesítő-képességük csúcsát.”

Ezt írta a Labdarúgás című szaklap 1966 elején. A „rendkívül gyenge szereplés” meg annyit tett, hogy 1964-ben az MTK a KEK döntőjébe, majd 1965-ben a Győri ETO a BEK elődöntőjébe jutott, míg az FTC – a többi közt a Bilbaót, az AS Romát, a Manchester Unitedet kiejtve, majd a döntőben a Juventust Torinóban legyőzve – elnyerte a VVK-t.

A Ceskoslovenský Sport 1965 év végi klub-ranglistáján a Ferencváros a 8., a Vasas a 16., a Győr a 18. volt. Az élmezőny így festett: 1. Internazionale, 2. Benfica, 3. Manchester United, 4. Real Madrid, 5. Milan, 6. Liverpool.

Az FTC a BEK negyeddöntőjében 1966 elején a mind a legértékesebb európai trófeát, mind a klub Világ Kupát 1964-ben és 1965-ben is elhódító Internazionaléval találkozott. A terminusok tekintetében vita alakult ki a felek között – akkor még nem voltak valamennyi csapatra egységesen vonatkozó, meghatározott időpontok –, majd az UEFA döntött, és az Esti Hírlap rezignáltan jegyezte meg:

A magyar együttes kényszerült igazodni a milánói együtteshez, mert fontosabb a világ szemében az Internazionale szereplése.

Az első mérkőzést február 23-án, három héttel a magyar bajnokság kezdete előtt kellett lejátszani Milánóban. Ezért az FTC már január 30-án nemzetközi mérkőzést vívott, találják ki, hol: a Megyeri úton.

A vendég az a berlini Dynamo volt, amelynek labdarúgó-szakosztályát 1966-ban leválasztották a sportklubról, és BFC Dynamo futballklubként működtették tovább. Az átszervezésben nyilván szerepet játszott, hogy az NDK fővárosának csapata 1965-ben csak a 11. helyet szerezte meg a keletnémet bajnokságban, ám Újpesten így is nyert 3:2-re, jóllehet Albert Flórián két góllal is megörvendeztette a tízezer fagyoskodó nézőt.

A Népsport így számolt be a találkozóról: „A vendéglátó Újpesti Dózsa pályamunkásai igazán mindent megtettek annak érdekében, hogy az FTC – a lehetőséghez képest – jó talajon játszhassa le első nemzetközi előkészületi mérkőzését. A hirtelen beköszöntő erős fagy azonban valóságos jégpályává változtatta a küzdőteret. A játékosok nem tudtak elrugaszkodni, hirtelen megállni, fordulni. A németek jobban alkalmazkodtak ehhez a talajhoz.”

Svájcban sem volt jobb a helyzet. Hogy februárban miért az alpesi országba ment táborozni a Ferencváros, az rejtély, de az edzőmeccsek kedvező képet festettek, mert csak a Luganótól kapott ki a zöld-fehér csapat (0:2), a Badent (5:1), a másodosztályú Bellinzonát (4:0), valamint a Young Boyst – a magyar és az egyetemes futballtörténet nevezetes helyszínén, a berni Wankdorf stadionban, 9500 néző előtt – legyőzte (3:2).

Tátrai Sándor edző utazó kerete a következő labdarúgókból állt: Géczi, Zsirai (kapusok); Novák, Mátrai, Szűcs, Horváth, Páncsics (védők); Juhász, Orosz, Rákosi (középpályások); Karába, Szőke, Varga, Albert, Németh, Fenyvesi (csatárok).

A küldöttség Svájcból érkezett Milánóba, ahol ugyanúgy havazott, mint a helvét városok túlnyomó részében (kivéve Bernt). Nem is tolongtak a szurkolók a San Siróban, mindössze 36 896 drukker váltott jegyet a mérkőzésre. Az érdeklődést az is visszafogta, hogy az Inter, amely csak kiélezett küzdelemben, Giacinto Facchettinek a visszavágó 88. percében szerzett fejes góljával jutott tovább a bukaresti Dinamóval szemben (1-2, 2-0), három nappal az FTC elleni meccs előtt 1-0-ra kikapott a Cataniától a Serie A-ban.

A hideg ellenére a BEK-mérkőzést este negyed tízkor rendezték, a Magyar Televízióban Szőnyi János tolmácsolta a találkozót. Sok jóról nem számolhatott be, a vendéglátó kék-feketék meglepően simán, 4:0-ra győztek. A remekelő milánóiak két legjobbja a duplázó és gólpasszt is jegyző Joaquin Peiro, valamint a spanyol légiós mindkét gólját előkészítő Sandro Mazzola volt.

A Népszabadság csalódottan írta:

Az Inter lökhajtásos előretöréseihez képest a Ferencváros labdarúgói még postakocsin járnak.

Néhány hónappal később Liverpoolban, a világbajnokságon a magyar válogatott 3:1-re nyert az előző két torna aranyérmese, a vb-n tizenkét éve veretlen brazilok ellen…

Ezzel együtt záporoztak a kritikák, a Népsport például így tálalta a látottakat: „A ferencvárosiak dajkálták a labdát, óvatos biztonsági játékkal próbáltak célhoz érni, s ezzel olyan hátrányba kerültek, amilyennel egy öreg gőzmozdony indul a rakéták korszakában. A magyar csapatból csupán egyetlen ember, Mátrai tudta futógyorsaságban felvenni a versenyt az ellenfelekkel.”

Némi mentséget jelentett, hogy – a korabeli beszámolók egyike szerint – „a bíráskodás közrejátszott a számszerű eredmény kialakulásában, mert nem vitás, hogy Jair, majd Peiro első góljánál rosszul ítélkezett a spanyol Arribas, sőt Horváth kiállítása egyenesen ajándék volt az Internek”.

A játékvezetőkkel a milánói klub hírhedten jó kapcsolatot ápolt. Ez vezetett Vadas György nemzetközi bírói pályafutása végéhez. Az UEFA őt küldte az Internazionale–Real Madrid visszavágóra, amelyet a döntőbe jutásért rendeztek 1966 tavaszán. Az első meccsen a spanyol csapat 1:0-ra nyert, a második találkozó előtt meg Vadas aranyórát talált szállodai szobája éjjeliszekrényén. Eltette, majd korrekt módon levezette a mérkőzést, amely 1:1-gyel zárult, a címvédő Inter kiesett.

Vadas aztán soha többé nem fújt európai kupamérkőzésen, és nem lehet másra gondolni – ő maga sem vélekedett másként –, hogy az aranyóráért semmit nem kapó milánói klub bosszúja, az UEFA szíves közreműködésével, utolérte.

Abból, hogy Internazionale–Real Madrid elődöntő volt, már kitetszett: az FTC a március 2-án rendezett visszavágón nem tudott csodát tenni, jóllehet a Népstadion belépőiből már a milánói mérkőzés napján csak négyszáz maradt a jegyirodákban (a Bajcsy-Zsilinszky úton, illetve az Andrássy úton, amelyet akkor Népköztársaság útjának neveztek). A telt ház – 70 425 fizető néző – csupán a vezetés megszerzéséhez tudta segíteni a Ferencvárost, ám Novák Dezső 11-esére Angelo Domenghini válaszolt (1-1).

Jellemző a milánói felhozatalra, hogy az 1968-ban Európa-bajnok, 1970-ben vb-ezüstérmes Domenghini az első meccsen nem játszott, és a másodikon is csak azért kapott szerepet, mert a Foggia elleni bajnokin (5:0) három gólt szerző, majd combizom-húzódást szenvedő Sandro Mazzola nem jöhetett Budapestre. Maradt azért világsztár bőven, az Inter így állt fel: Sarti – Burgnich, Guarneri, Malatrasi, Facchetti – Bedin, Suarez – Jair, Domenghini, Corso – Peiro.

Az olasz küldöttség legnagyobb híressége azonban a kétszeres világbajnok, utóbb stadionnévadó Giuseppe Meazza volt, aki 1930. május 11-én, az Üllői úton az 5:0-s csapással zárult magyar–olasz találkozó első három gólját szerezte. Igaz, 1:0-nál – Eraldo Monzeglio „belépője” nyomán – Titkos Pál hordágyon hagyta el a pályát, majd a mentők vitték el. A súlyos sérülésről egy ország értesült első kézből, mert arról a találkozóról adta első egyenes futballközvetítését a Magyar Rádió.

Harminchat évvel később a rádió és a tévé is élőben adta az FTC–Internazionalét, amelynek idején – a Népszava tudósítása szerint – „jeges szél söpört végig a Népstadionon”. Ehhez társult az olaszok hűvös nyugalma. Helenio Herrera, a „mágusnak” hívott edző a meccs előtt kijelentette: „Négy gól az előnyünk, így nagyon elégedett lennék Budapesten egy döntetlennel.”

Tátrai tréner ugyanezt nem mondhatta el. Viszont tíz nappal később, az NB I-es nyitányon 3:0-s salgótarjáni győzelemmel vigasztalódott. Mármint a 15 ezres közönséget vonzó meccs volt salgótarjáni, a diadal nagyon is ferencvárosi…

Kapcsolódó

„A bárány felfalta a farkast” – ismeretlenek verték az Aranycsapatot, Puskásról lesújtó véleményt írt a csapatorvos

Az Aranycsapat az 1954-es vb-döntő óta nem vesztett mérkőzést – 15 győzelmet és 3 döntetlent számlált –, majd 1956 februárjában elment Isztambulba, és 3:1-re kikapott a minálunk ismeretlen török együttestől.

The post Öreg gőzmozdony a rakéták korában – az FTC-nek hatvan éve már télen ért véget az európai tavasz first appeared on 24.hu.

Forrás