Öreg gőzmozdony a rakéták korában – az FTC-nek hatvan éve már télen ért véget az európai tavasz

„Klubcsapataink rendkívül gyenge külföldi szereplésére bizonyos mértékig magyarázat lehet a számukra korai időpont. A magyar labdarúgók ebben az időszakban még nem tudják tudásuk legjavát nyújtani. Általában csak áprilisra-májusra érik el labdarúgóink, csapataink teljesítő-képességük csúcsát.”

Ezt írta a Labdarúgás című szaklap 1966 elején. A „rendkívül gyenge szereplés” meg annyit tett, hogy 1964-ben az MTK a KEK döntőjébe, majd 1965-ben a Győri ETO a BEK elődöntőjébe jutott, míg az FTC – a többi közt a Bilbaót, az AS Romát, a Manchester Unitedet kiejtve, majd a döntőben a Juventust Torinóban legyőzve – elnyerte a VVK-t.

A Ceskoslovenský Sport 1965 év végi klub-ranglistáján a Ferencváros a 8., a Vasas a 16., a Győr a 18. volt. Az élmezőny így festett: 1. Internazionale, 2. Benfica, 3. Manchester United, 4. Real Madrid, 5. Milan, 6. Liverpool.

Az FTC a BEK negyeddöntőjében 1966 elején a mind a legértékesebb európai trófeát, mind a klub Világ Kupát 1964-ben és 1965-ben is elhódító Internazionaléval találkozott. A terminusok tekintetében vita alakult ki a felek között – akkor még nem voltak valamennyi csapatra egységesen vonatkozó, meghatározott időpontok –, majd az UEFA döntött, és az Esti Hírlap rezignáltan jegyezte meg:

A magyar együttes kényszerült igazodni a milánói együtteshez, mert fontosabb a világ szemében az Internazionale szereplése.

Arcanum Újságok Az Esti Hírlap beszámolója a Megyeri úton Játszott Ferencváros-Dynamo mérkőzésről.

Az első mérkőzést február 23-án, három héttel a magyar bajnokság kezdete előtt kellett lejátszani Milánóban. Ezért az FTC már január 30-án nemzetközi mérkőzést vívott, találják ki, hol: a Megyeri úton.

A vendég az a berlini Dynamo volt, amelynek labdarúgó-szakosztályát 1966-ban leválasztották a sportklubról, és BFC Dynamo futballklubként működtették tovább. Az átszervezésben nyilván szerepet játszott, hogy az NDK fővárosának csapata 1965-ben csak a 11. helyet szerezte meg a keletnémet bajnokságban, ám Újpesten így is nyert 3:2-re, jóllehet Albert Flórián két góllal is megörvendeztette a tízezer fagyoskodó nézőt.

A Népsport így számolt be a találkozóról: „A vendéglátó Újpesti Dózsa pályamunkásai igazán mindent megtettek annak érdekében, hogy az FTC – a lehetőséghez képest – jó talajon játszhassa le első nemzetközi előkészületi mérkőzését. A hirtelen beköszöntő erős fagy azonban valóságos jégpályává változtatta a küzdőteret. A játékosok nem tudtak elrugaszkodni, hirtelen megállni, fordulni. A németek jobban alkalmazkodtak ehhez a talajhoz.”

Svájcban sem volt jobb a helyzet. Hogy februárban miért az alpesi országba ment táborozni a Ferencváros, az rejtély, de az edzőmeccsek kedvező képet festettek, mert csak a Luganótól kapott ki a zöld-fehér csapat (0:2), a Badent (5:1), a másodosztályú Bellinzonát (4:0), valamint a Young Boyst – a magyar és az egyetemes futballtörténet nevezetes helyszínén, a berni Wankdorf stadionban, 9500 néző előtt – legyőzte (3:2).

Arcanum Újságok A Népsport címlapja, miután az Inter négygólos előnybe került a Ferencvárossal szemben.

Tátrai Sándor edző utazó kerete a következő labdarúgókból állt: Géczi, Zsirai (kapusok); Novák, Mátrai, Szűcs, Horváth, Páncsics (védők); Juhász, Orosz, Rákosi (középpályások); Karába, Szőke, Varga, Albert, Németh, Fenyvesi (csatárok).

A küldöttség Svájcból érkezett Milánóba, ahol ugyanúgy havazott, mint a helvét városok túlnyomó részében (kivéve Bernt). Nem is tolongtak a szurkolók a San Siróban, mindössze 36 896 drukker váltott jegyet a mérkőzésre. Az érdeklődést az is visszafogta, hogy az Inter, amely csak kiélezett küzdelemben, Giacinto Facchettinek a visszavágó 88. percében szerzett fejes góljával jutott tovább a bukaresti Dinamóval szemben (1-2, 2-0), három nappal az FTC elleni meccs előtt 1-0-ra kikapott a Cataniától a Serie A-ban.

A hideg ellenére a BEK-mérkőzést este negyed tízkor rendezték, a Magyar Televízióban Szőnyi János tolmácsolta a találkozót. Sok jóról nem számolhatott be, a vendéglátó kék-feketék meglepően simán, 4:0-ra győztek. A remekelő milánóiak két legjobbja a duplázó és gólpasszt is jegyző Joaquin Peiro, valamint a spanyol légiós mindkét gólját előkészítő Sandro Mazzola volt.

A Népszabadság csalódottan írta:

Az Inter lökhajtásos előretöréseihez képest a Ferencváros labdarúgói még postakocsin járnak.

Néhány hónappal később Liverpoolban, a világbajnokságon a magyar válogatott 3:1-re nyert az előző két torna aranyérmese, a vb-n tizenkét éve veretlen brazilok ellen…

Ezzel együtt záporoztak a kritikák, a Népsport például így tálalta a látottakat: „A ferencvárosiak dajkálták a labdát, óvatos biztonsági játékkal próbáltak célhoz érni, s ezzel olyan hátrányba kerültek, amilyennel egy öreg gőzmozdony indul a rakéták korszakában. A magyar csapatból csupán egyetlen ember, Mátrai tudta futógyorsaságban felvenni a versenyt az ellenfelekkel.”

Némi mentséget jelentett, hogy – a korabeli beszámolók egyike szerint – „a bíráskodás közrejátszott a számszerű eredmény kialakulásában, mert nem vitás, hogy Jair, majd Peiro első góljánál rosszul ítélkezett a spanyol Arribas, sőt Horváth kiállítása egyenesen ajándék volt az Internek”.

A játékvezetőkkel a milánói klub hírhedten jó kapcsolatot ápolt. Ez vezetett Vadas György nemzetközi bírói pályafutása végéhez. Az UEFA őt küldte az Internazionale–Real Madrid visszavágóra, amelyet a döntőbe jutásért rendeztek 1966 tavaszán. Az első meccsen a spanyol csapat 1:0-ra nyert, a második találkozó előtt meg Vadas aranyórát talált szállodai szobája éjjeliszekrényén. Eltette, majd korrekt módon levezette a mérkőzést, amely 1:1-gyel zárult, a címvédő Inter kiesett.

Vadas aztán soha többé nem fújt európai kupamérkőzésen, és nem lehet másra gondolni – ő maga sem vélekedett másként –, hogy az aranyóráért semmit nem kapó milánói klub bosszúja, az UEFA szíves közreműködésével, utolérte.

Abból, hogy Internazionale–Real Madrid elődöntő volt, már kitetszett: az FTC a március 2-án rendezett visszavágón nem tudott csodát tenni, jóllehet a Népstadion belépőiből már a milánói mérkőzés napján csak négyszáz maradt a jegyirodákban (a Bajcsy-Zsilinszky úton, illetve az Andrássy úton, amelyet akkor Népköztársaság útjának neveztek). A telt ház – 70 425 fizető néző – csupán a vezetés megszerzéséhez tudta segíteni a Ferencvárost, ám Novák Dezső 11-esére Angelo Domenghini válaszolt (1-1).

Jellemző a milánói felhozatalra, hogy az 1968-ban Európa-bajnok, 1970-ben vb-ezüstérmes Domenghini az első meccsen nem játszott, és a másodikon is csak azért kapott szerepet, mert a Foggia elleni bajnokin (5:0) három gólt szerző, majd combizom-húzódást szenvedő Sandro Mazzola nem jöhetett Budapestre. Maradt azért világsztár bőven, az Inter így állt fel: Sarti – Burgnich, Guarneri, Malatrasi, Facchetti – Bedin, Suarez – Jair, Domenghini, Corso – Peiro.

Az olasz küldöttség legnagyobb híressége azonban a kétszeres világbajnok, utóbb stadionnévadó Giuseppe Meazza volt, aki 1930. május 11-én, az Üllői úton az 5:0-s csapással zárult magyar–olasz találkozó első három gólját szerezte. Igaz, 1:0-nál – Eraldo Monzeglio „belépője” nyomán – Titkos Pál hordágyon hagyta el a pályát, majd a mentők vitték el. A súlyos sérülésről egy ország értesült első kézből, mert arról a találkozóról adta első egyenes futballközvetítését a Magyar Rádió.

Harminchat évvel később a rádió és a tévé is élőben adta az FTC–Internazionalét, amelynek idején – a Népszava tudósítása szerint – „jeges szél söpört végig a Népstadionon”. Ehhez társult az olaszok hűvös nyugalma. Helenio Herrera, a „mágusnak” hívott edző a meccs előtt kijelentette: „Négy gól az előnyünk, így nagyon elégedett lennék Budapesten egy döntetlennel.”

Tátrai tréner ugyanezt nem mondhatta el. Viszont tíz nappal később, az NB I-es nyitányon 3:0-s salgótarjáni győzelemmel vigasztalódott. Mármint a 15 ezres közönséget vonzó meccs volt salgótarjáni, a diadal nagyon is ferencvárosi…

Kapcsolódó
„A bárány felfalta a farkast” – ismeretlenek verték az Aranycsapatot, Puskásról lesújtó véleményt írt a csapatorvos

Az Aranycsapat az 1954-es vb-döntő óta nem vesztett mérkőzést – 15 győzelmet és 3 döntetlent számlált –, majd 1956 februárjában elment Isztambulba, és 3:1-re kikapott a minálunk ismeretlen török együttestől.

The post Öreg gőzmozdony a rakéták korában – az FTC-nek hatvan éve már télen ért véget az európai tavasz first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Négy év elteltével Zelenszkij szerint Putyin nem nyerte meg ezt a háborút

A senki földjén élt, pánikrohamoktól szenvedett, öngyilkosságra gondolt az olimpiai bajnok biatlonos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.44Ft
25 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 15:45 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 15:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.26Ft
25 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 15:45 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 15:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek