A Fővárosi Törvényszék csütörtökön négy év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte K. Évát erős felindulásból elkövetett emberölés miatt azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadságra. Emellett kötelezték az 1 millió 200 ezres bűnügyi költség megfizetésére is.
Amint arról korábban már beszámoltunk: az 59 éves csepeli óvónő 2024 szilveszterén pogácsasütés közben összeveszett az édesanyjával, a vita hevében egy sodrófával szétverte a fejét, majd legalább tíz késszúrással végzett vele.
A háromdiplomás K. Éva fekete ruhában és egy fehér sportcipőben, szabadlábon érkezett a mai tárgyalásra. Amikor odaléptünk hozzá a bírósági folyosón, hogy az üggyel kapcsolatban beszéljünk vele, meggyötört arccal azt felelte, nem szeretne nyilatkozni.
A megőszült asszony a születése óta együtt lakott a szüleivel egy csepeli házban. A későbbi áldozat még felnőtt korában is gyerekként kezelte a lányát, ellehetetlenítette a családi és baráti kapcsolatait, nem hagyta őt önálló életet élni. Az ügyész elmondása szerint az asszony a legapróbb dolgok miatt is belekötött a lányába. Erre példákat is említett:
Az ügyész a vádbeszédében felidézte: az anya „szar szemétnek” nevezte a lányát, és olyanokat mondott neki, hogy nem fogja őt eltartani.

Az asszony 2024 szilveszterén is belekötött a lányába. Az anya már délelőtt balhézott, amiért a lánya nem mosogatott el. K. Éva délután pogácsát sütött a konyhában, amikor az anyja ismét ordítani kezdett vele azért, mert nincs neki nyugdíja. Az idős asszony megint felhozta a lányának, hogy nem fogja őt eltartani. K. Évából ekkor kirobbant a feszültség. Nem tudta tovább tolerálni a hosszú évek óta tartó sértegetéseket és magalázásokat, és egy sodrófával ütni-verni kezdte az anyja fejét. Az idős asszony hiába kérlelte a lányát, hogy ne bántsa, mégis tovább püfölte őt.
Legalább tízszer megszúrta
Az elkövető a délutáni órákban maga hívta fel a segélyhívót. K. Éva már a nyomozati szakban tényfeltáró beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy megbánta a tettét. A bíró kérdésre elmondta, rendeződött a korábbi, nyugdíjjal kapcsolatos problémája, és körülbelül 300 ezer forintot kap havonta. Hozzátette: egy fél ingatlan és egy 22 éves személyautó az összes vagyona, és nincs gyermeke.
Az ügyész a vádbeszédében négy év hat hónap börtönt és öt év közügyektől eltiltást kért az óvónőre erős felindulásból elkövetett emberölés miatt arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a tettét. K. Éva ezt megtette: beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalás jogáról is. A bíróság elfogadta a nő beismerő vallomását és a tárgyalásról való lemondását.
Ezt követően azonnal sor került a vádbeszédre. Az ügyész azt kérte, hogy a bíróság enyhítő körülményként értékelje a nő büntetlen előéletét, beismerte és megbánta a tettét. Súlyosító körülményként értékelte hogy a nyolcvan év körüli közeli hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt. Határozott időtartamú börtönbüntetést kért rá azzal, hogy feltételesen se bocsássák őt szabadságra.

Az elkövető ügyvédje azt kérte a bíróságtól, vegyék figyelembe, hogy a védence egy idős, büntetlen személy. Valamint azt is, hogy a sértett közrehatott abban, hogy ez a bűncselekmény bekövetkezett.
K. Éva az utolsó szó jogán is azt mondta, hogy nagyon sajnálja és megbánta a történteket.
Nagyon megbántam amit tettem, nincsenek rá szavak. Azóta is arra gondolok, hogyan lehettem képes erre
– fogalmazott.
A bíró az ítélet indoklásában kiemelte, hogy emberölés és emberölés között is van különbség, és senki sem válogathatja meg, hogy milyenek a családi körülményei. Mint mondta:
Hozzátette: ezek a családi tragédiák pedig felhívják a figyelmet arra, hogy nem mindig kemény bűnözőkkel szemben jár el a bíróság, akár egy egyébként példás életet élő ember is kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy nem a törvényeknek megfelelően jár el.
Közölte: a bíróság enyhítő körülményként értékelte a nő büntetlen előéletét, azt, hogy visszafogott életet élt, valamint azt, hogy feltáró jellegű beismerő vallomást tett, és megbánta a tettét. Súlyosító körülményként értékelte, hogy közeli idős hozzátartozója sérelmére követte el a tettét, viszont külön kiemelte a sértetti közrehatást, ami végül a tragédiához vezetett.
Az elkövető és védője tudomásul vette a bírói döntést, ám az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
Az ügyész indítványozta, hogy a bíróság rendelje el az elkövető bűnügyi felügyeletét azzal, hogy csak külön engedéllyel hagyhatja el Budapest közigazgatási területét. A bíróság elutasította az ügyészi indítványt.
The post „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt first appeared on 24.hu.








