Előrehozott választás lesz Dániában

Kevesebb mint egy hónapon belül előrehozott parlamenti választást tartanak Dániában. Mette Frederiksen miniszterelnök parlamenti beszédében azt mondta, hogy március 24-ét javasolta időpontként X. Frigyes dán királynak.

Mivel a választást legkésőbb október 31-ig kellett volna megtartani, Frederiksen fél évvel hozta előrébb az időpontját. Érdekesség, hogy 2022-ben ugyanezt csinálta, akkor a 2023 tavaszára ütemezett választást hozta előre fél évvel. Szociáldemokrata pártja akkor 27,5 százalékos eredménnyel győzött a választáson.

Frederiksen mostani döntésével az elmúlt hónapokban tapasztalt, számára kedvező közvélemény-kutatási trendeket szeretné kihasználni. Bár pártja komoly veszteségeket szenvedett el a tavaly decemberi önkormányzati választáson, Donald Trump Grönlanddal kapcsolatos fenyegetéseinek köszönhetően újra nőni kezdett a népszerűsége. Frederiksen ugyanis keményen kiállt a Dániához tartozó Grönland szuverenitása mellett, és többször visszaszólt az amerikai elnöknek.

A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a Szociáldemokrata Párt 23 százalékon áll, a második helyre mért zöld párt pedig 13 százalékon. Frederiksen koalíciós partnerei közül a centrista Liberálisokat 10, a Moderáltakat 6 százalékra mérik. (via Politico)


Forrás

Érdekességek

A rendőrőrsön kaptak kokózáson egy brüsszeli rendőrt

Kigyulladt a kávézó az Astoriánál, félezer embert kellett kimenekíteni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.49Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 06:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 06:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.97Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 06:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 06:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek