Elindultak a tehervonatok a 800 milliárd forintos Budapest–Belgrád vasútvonalon

Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest–Belgrád vasútvonalon – jelentette be közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója. Ezzel a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés után a zárt tesztek időszaka is lezárult. „A mindennapos teherforgalommal immár élesben, valós forgalmi körülmények között tesszük próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá” – írja Hegyi, hozzátéve, „az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges.”

A vezéigazgató kifejti, a 150-es vasútvonal felújítása az elmúlt évek legnagyobb vasúti beruházása volt Magyarországon, „a Ferencvárostól a kelebiai magyar–szerb határállomásig vezető 160 km-es régi, rossz minőségű, egyvágányos vasútvonal helyén egy végig kétvágányú, 160 km/h sebességgel járható vasútvonal épült a legkorszerűbb utasforgalmi létesítményekkel”.

A személyforgalom korábbi információk szerint március végén indulhat meg – most nem írt dátumot a vezérigazgató –, egy jegy a két főváros között a szerbek szerint 32, az országgyűlési választásokra készülő kormánypárti magyar politikusok szerint 25 euróba kerülhet majd.

A Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről még 2014-ben döntött a kormány, a beruházást a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés mintaprojektjeként jelentették be. A magyar részről több mint 800 milliárd forintba kerülő beruházás 85 százalékban kínai hitelből valósult meg, ebből épült ki a magyar szakasz. Az építkezéssel Mészáros Lőrinc és Orbán Győző is jól járt.


Forrás

Érdekességek

Az ukrán külügy szerint Szijjártó Péter nem mondott igazat arról, mit mondtak a bekéretett kijevi nagykövetségi ügyvivőnek

Kiara már szóba se áll a Nagy Ő-ből ismert Ginával

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.36Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 11:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 11:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.14Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 11:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 11:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek