Elaludt az M5-ösön tragédiát okozó román sofőr, nem kell börtönbe mennie

Másfél év felfüggesztett fogházra ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a román férfit, aki két éve az M5-ös autópályán vezetés közben elaludt, majd a felborult járművével. A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a balesetben egy utas meghalt, több súlyos sérüléseket szenvedett.

Sárközy Szabolcs sajtószóvivő tájékoztatása szerint a 43 éves férfi 2024. január 6-án négy utasával az M5-ös autópályán pótkocsis személygépkocsijával Szeged felé haladt.

A sofőr útja során elaludt, a járművel letért az úttestről, majd a szalagkorlátnak ütközött és felborult. A baleset következtében az egyik utas a kórházba szállítását követően életét vesztette, három utas súlyos – részben életveszélyes – sérüléseket, míg a sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.

A sofőr ellen a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset okozása miatt emelt vádat. A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás nélkül hozott jogerős végzésben a férfit három évre eltiltotta a járművezetéstől is. A bíróság döntése jogerős.

Jászapátinál egy buszvezető okozott tragédiát, miután elaludt.

The post Elaludt az M5-ösön tragédiát okozó román sofőr, nem kell börtönbe mennie first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére

Két cég uralja a fizetéseinket, de Trump miatt most megbillenhet a fölényük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.79Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 14:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 14:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.42Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 14:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 14:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek