Magyar Péter nem várja el Orbántól, hogy gratuláljon neki április 12-én

A Tisza Párt elnöke csütörtök este Veszprémben arról beszélt, hogy mind a négy Veszprém megyei választókörzetben nyerni fognak. Magyar Péter szerint Veszprém megye 1-es, 2-es és 3-as választókörzeteit simán megnyerik, de a Veszprém 4-es választókörzetben, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár lesz a tiszás Ujvári Szilvia ellenfele, ott mindenkire szükség lesz.

Magyar Péter a magyar kormány és az ukrán vezetés között kialakult feszült viszonyra utalva azt mondta: „Most éppen félelmet akarnak generálni. Most éppen berepülő drónokkal, egyéb fenyegetésekkel próbálják megijeszteni a magyarokat. Összehívják a Védelmi Tanácsot, drónrepülési tilalmat rendelnek el, katonákat rendelnek.” Szerinte ha a miniszterelnöknek valódi információi vannak arról, hogy bármi fenyegeti Magyarország biztonságát, „akkor nem Facebook-posztokban kell parádézni, akkor nem színházat kell játszani. Akkor a nemzetbiztonságnak kell lépnie, meg kell védeni szavak nélkül a kritikus infrastruktúrát, meg kell erősíteni a védelmet, fel kell venni a kapcsolatot a NATO-szövetségeseinkkel. Remélve, hogy szóba állnak velünk, és megosztanak velünk nemzetbiztonságilag fontos információkat”. Azt mondta, hogy ha „lenne egy balul sikerült önmerénylet, akkor minden magyar, még a fideszesek is tudni fogják, hogy honnan fúj a keleti szél”. Figyelmeztette, hogy egy ilyen hamis zászlós művelet súlyos bűncselekmény lenne.

Majd Orbán Viktornak azt üzente, hogy „ne csupa fekete betűkkel kerüljön be” a történelemkönyvekbe, akkor viselje el tisztességesen a vereséget. Magyar Péter azt mondta, nem várja el, hogy április 12-én este gratuláljon neki a győzelemhez. „Azt viszont elvárom, hogy tisztességgel, békében viselje el a vereséget, és adja át a hatalmat. Elvárom, hogy ne keltsen békétlenséget, ne használja a magyar rendvédelmi szerveket semmilyen alkotmánysértő és törvénysértő dologra. És jobb, ha tudja, hogy a magyar rendőr velünk tart.”

A beszéd után Magyar Péter a színpandról lement a közönség közé, ahol többnyire aláírásokat és szelfiket kértek tőle. Annak a férfinak azonban csalódottan kellett hazamennie, aki azt akarta, hogy a Tisza elnöke a mellkasán írja alá a pólóját. Neki Magyar azt mondta:

Pasikat nem írok alá. Sajnos nem, nem adunk a propagandának ilyen felületet, bocsánat. Hello!


Forrás

Érdekességek

Voters know what the next big issue is. They don’t know how they feel about it.

A legjobb 16 közé jutott a Fradi az Európa-ligában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.94Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 16:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 16:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.01Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 16:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 16:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek