Kispadra került Magyarország a régióban a német gazdasági minisztérium jelentése szerint

A Német Gazdasági Minisztérium Keleti Bizottsága elemezte a  külkereskedelem tavalyi eredményeit a vezető EU-s gazdaság és a régiónk, illetve Közép-Ázsia országai között.

A szaktárca összességében nagyon elégedett főként a Közép- és Kelet-Európával bonyolított kereskedelmi ügyletek kapcsán, mivel a forgalmi adatok átlag feletti növekedésről szólnak több piacon. Különösen Lengyelországgal jegyeznek gyümölcsöző együttműködéseket, amely felvevőpiacként már megelőzi Kínát vagy az olaszokat is.

Tavaly a kereskedelem volumene a Német Keleti Üzleti Szövetség 29 célországával 3,4 százalékkal több mint 550 milliárd euróra nőtt, ami kissé meghaladja a német külkereskedelem teljes növekedését (+2,4 százalék) – idézi a portál a statisztikai hivatal friss jelentését a Berliner Zeitung nyomán.

A teljes német export közel ötöde a régiónkban talál biztos piacra: például csak a lengyelekhez és a csehekhez irányuló kivitel mintegy 9 milliárd euróval nőtt tavaly, ezt követte a bővülésben Szlovénia, Románia és Horvátország.

„Magyarországgal problémák vannak”

Miközben sorolták a bővülő együttműködéseket, arra is kitértek: Magyarországgal az együttműködés kevésbé sikeres.  Ennek a minisztérium szerint az az oka, hogy a stratégiai ágazatokba, például a telekommunikációba, a banki szektorba, a kiskereskedelembe és az építőanyag-iparba történő

befektetések biztonsága „veszélybe került” a külföldi vállalatok számára.

A számok sem alakultak biztatóan: szemben a szomszédok sikereivel, a Magyarországra irányuló német export 1,6 milliárd euróval, azaz 5 százalékkal csökkent 2025-ben.

A szaktárca keleti bizottsága szerint Magyarország „nemzeti bajnokokat” akar építeni, ezért „nehéz partner” lett, és ugyan az elemzők kerülték a pártpolitikai állásfoglalást, azt a reményüket mégis kifejezték, hogy hazánk „visszatér az európai útra” – áll a berlini lap tudósításában.

The post Kispadra került Magyarország a régióban a német gazdasági minisztérium jelentése szerint first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Littlerék megint lebőgtek, de ezt is feledtette a hazai kedvenc kilencnyilasa + videó

„Most jött el számomra a megfelelő pillanat” – az idény végén visszavonul a Győr csapatkapitánya

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.91Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 15:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.3Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 15:15 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek