A Katasztrófavédelem megerősítette, tényleg vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból

A felügyeleti típusú, időszakos ellenőrzésekről – a jogszabályoknak megfelelően – valóban tájékoztatta a gödi Samsung gyárat a Katasztrófavédelem, a soron kívüli ellenőrzéseknél viszont nem volt ilyen, válaszolták a 444 kérdésére.

Utóbbi esetben a helyszínen, az ellenőrzés megkezdése előtt adtak tájékoztatást.

A Katasztrófavédelmet azután kerestük meg, hogy Magyar Péternek nyilatkozott egy alvállalkozóként dolgozó sofőr, aki arról beszélt, hogy előre tudtak a katasztrófavédelmi ellenőrzésekről a gyárban, ami előtt 20-50 teherautónyi veszélyes anyagot kellett elvinniük külső raktárakba, hogy ne büntessék meg a gyárat a többlet miatt.

A férfi arról beszélt, éveken keresztül olyan raktárakba vittek akkumulátorgyártáshoz szükséges anyagokat, amelyeknek ilyenek tárolására nem volt engedélyük. Az interjúban több vidéki várost is megnevezett.

A Katasztrófavédelemtől megkérdeztük, hogy ellenőrizhették-e, hogy mennyi akkumulátorgyártáshoz szükséges anyag érkezett be, és ebből mennyi van a gyár területén (vagyis lehetőségük lett volna felfedezni, hogy elszállították az anyagokat), ha ellenőrizhették, találtak-e szabálytalanságokat, illetve rákérdeztünk a külső raktárakra vonatkozó állításokra is.

Ezekkel kapcsolatban általánosságban azt írták, ha a gyárban szabálytalanságot észleltek, akkor szankcionáltak.

„A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a veszélyes szállítmányok ellenőrzése során megnövekedett szállítások észlelése esetén telephelyek ellenőrzését is végrehajtotta, szabálytalan tárolás miatt hatáskörében soron kívül intézkedett a biztonság megteremtésére és alkalmazta a jogszabály által előírt szankciókat.”

Vagyis megerősítették, hogy szállítottak ki veszélyes anyagot a gyárból. A Katasztrófavédelem válasza után pontosító kérdéseket küldtünk, a többi között arról, hogy mennyi soron kívüli ellenőrzést végeztek, ott milyen szabálytalanságokat találtak, hogy vették észre a megnövekedett szállítmányokat és melyik településeken találtak szabálytalanul tárolt anyagot, ezekre még várjuk a választ.

A nyilatkozat után rendőrségi eljárás indult, Magyar Péter szerint a sofőrt a Nemzeti Nyomozó Iroda hallgatta meg tanúként.


Forrás

Érdekességek

Orbán Viktor: Engem Kecónak hívtak

Meghökkentő változás készül az új KRESZ-ben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.52Ft
28 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Feb 2026 04:20 UTC
Latest change: 28 Feb 2026 04:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.93Ft
28 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Feb 2026 04:20 UTC
Latest change: 28 Feb 2026 04:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek