A héten új filmmel jelentkezett a Nem víznek való vidék című YouTube-csatorna. A Magyarország kiszáradása ellen központi segítség híján helyben összefogó civilek munkáját dokumentáló stáb a homokhátsági sikerek után az Északi-középhegységben vizet fakasztó vadász-vadgazda önkéntes kísérletéről készített filmet Segítünk vagy ártunk? – Erdei forrásfakasztás az aszály idején címen.

A tavaly decemberben a Cserhát erdeiben tartott terepbájáráson forgatott film annak a bizonyítéka, hogy a klímaváltozás katasztrofális következményeit enyhítő lokális és tájegységeket, földrajzi régiókat érintő rendszerszintű megoldások közös nevezőre hozhatók, ha a helyi viszonyokat ismerő, elszánt, de „képzetlen” civilek és a szaktudományokkal felvértezett profik szóba állnak egymással. Ebben az esetben Juhász Erika biológus és Németh András ökológus, a nemrégiben alapított Vízőrző Mozgalom önkéntesei, valamint Réder Ferenc biológusmérnök, a Patakrevitalizáció Facebook-oldal szerzője fogadta el a Cserhát erdeiben a vadak érdekében „vizet fakasztó” Nagy Zoltán, a magyarnándori Nagyvad Vadász és Természetvédő Egyesület elnökének meghívását.

Források és választások

Magyarországon kevés szó esik a mezőgazdasági területek mellett a hegyvidéki erdők talaját is rohamosan pusztító erózióról. Pedig az antropogén klímaváltozással szélsőségesebbé váló csapadékeloszlás, a hosszú száraz időszakokat követő, a sok havi átlagnál is nagyobb mennyiségű esőt pár nap alatt lezúdító felhőszakadások egyre gyakrabban mossák el a hegyvidéki ökoszisztémák alapját adó termőréteget, amely sárlavinaként árasztja el a völgyeket, feltöltve a vízfolyások medrét, eltemetve a forrásokat.

Ez utóbbi történt a Cserhátban, a Szandaváralja-patak vízgyűjtőjén 2023 januárjának végén, amikor Nagy Zoltán elmondása szerint két nap alatt közel 140 milliméter csapadék esett. Az előző évi rekordaszály okozta országos vízhiányt a Magyarnándor körüli erdei ökoszisztémák is megsínylették, a vadállomány a forró nyár után a téli hidegben is szomjazott. A szomjas őzek késztették cselekvésre a helyi Nagyvad Vadász és Természetvédő Egyesület elnökét, hogy a társaság által felügyelt több mint 3000 hektáros vadászterületen kézi, majd gépi erővel megnyisson közel 25 eltemetett forrást. Aztán géppel kibontotta a 2024 nyarán csontra kiszáradt Szandaváralja-patak medrét, amelyben természetes úton feltöltődő vaditató gödrök 4 kilométer hosszan elnyúló láncolatát hozta létre.

Juhász Erika a filmben azzal szembesíti a nógrádi vadgazdát, hogy gyakran problémás, ha civilek szakértők bevonása nélkül kezdenek ilyen munkálatokba: „Vannak olyan területek, például láperdők, lápi ökoszisztémák, amelyek nagyon érzékenyek a beavatkozásokra, nem lehet bárhol önerőből, a természeti folyamatok átgondolása nélkül vizet fakasztani, árasztani.” Németh András szerint ugyanis „az ilyen vízfakasztások védett vagy védendő növények, akár egész populációk pusztulását is okozhatják”.

Súlyozott polikrízis

A helyismeretére és a gyerekkorától eltelt öt évtized terepi tapasztalatára hivatkozó, saját elmondása szerint csak a korábban ismert, de eliszapolódott, betemetett forrásokat „felújító” Nagy Zoltán szerint mindenképp megéri a kockázatot a Szandaváralja-patakot tápláló helyi vízfolyás helyreállítása, szerinte ugyanis súlyozni kell, hogy néhány védett virág vagy vadak ezrei lesznek a beavatkozás, illetve a be nem avatkozás áldozatai. Juhász erre azzal érvel, hogy az efféle súlyozáshoz tudományos természetvédelmi ismeretek kellenek, tisztában kell lenni az adott populációk aktuális természetvédelmi helyzetével, általános ökológiai szerepével, bár mint Németh hozzáfűzi, az is igaz, hogy a védendő növény- és állatfajok ismerete egyáltalán nem elvárható „alaptudás”.

A vízőrző ökológus szerint mindenesetre a kis vizesnek nevezett száraz időszakokban más egy helyi vízfolyás ökológiai funkciója mint az év csapadékos, nagy vizes időszakában, amikor félő, hogy „úgy rohan le a víz, hogy az már szárító hatású”. A mellékágakban való visszatartással ugyanakkor Németh szerint olyan „jó kompromisszum érhető el”, ami középvíznél is megtartja a vizet a tájban.

Réder Ferenc úgy véli, a mostani polikrízisben egyszerre sok kérdésre kell választ adni, hiszen a klíma- és vízválság a biológiai sokféleség összeomlásával együtt, egyszerre jelentkezik. A helyi, lokális tudást kell összehangolni a tágabb összefüggésekre vonatkozó ismeretekkel, a Szandaváralja-patak vízgyűjtője része ugyanis a Pannon-régió, és így a Kárpát-medence nagy természeti rendszereinek. Filmvégi zárszónak is beillő összefoglalója szerint „minél több szakterületet bevonunk, annál nagyobb eséllyel találunk jó választ a helyi problémára”.

Forrás