Keir Starmer újabb pofont kapott, ezúttal egy hagyományosan munkáspárti körzetben veszített választást a pártja

Keir Starmer, a brit Munkáspárt vezetője ultimátummal néz szembe a saját pártja részéről, miután a Zöldek történelmi győzelmet arattak a Gorton és Denton kerületi időközi választáson. Hannah Spencer, helyi vízvezeték-szerelő és zöldpárti tanácsos egy olyan kerületben tudott nyerni, ahol legutóbb 13 ezer szavazattal nyert a munkáspárti jelölt.

A vereség különösen súlyos volt, mivel a térség majdnem egy évszázada munkáspárti mandátumot adott, és a párt még a választás napján is győzelmi reményekkel számolt. A párt jelöltje azonban csak a harmadik helyen végzett, mivel a jobboldali-populista Reform UK jelöltje is megelőzte.

Az eredmény feszültséget váltott ki a párton belül: bár csak néhány képviselő követelte nyíltan Starmer távozását az eredmény után, még a lojális miniszterek is azt mondták, hogy a Zöldek előretörése miatt a miniszterelnöknek foglalkoznia kell a baloldali Munkáspárti szavazók elvándorlásával. Angela Rayner, a volt alelnök és a párt baloldali szárnyának kulcsfigurája éles hangú kommentárjában „ébresztőként” értékelte az eredményt.

Starmer azonban nem mutatott hajlandóságot az irányváltásra: a Zöldeket az „extrém baloldal brit megfelelőjének” nevezte, és úgy vélte, nem tudnák megismételni az időközin elért sikert egy általános választáson. A miniszterelnök szerint az eredmény „csalódást keltő”, de „harcolni fog a politikában a szélsőségek ellen”, mind a bal-, mind a jobboldalon, amelyek „szét akarják szakítani országunkat”. Az egyébként is rengetegett támadott miniszterelnök helyzete különösen bizonytalan, amióta kiderült, hogy 2024 decemberében azt a Peter Mandelsont nevezte ki az Egyesült Államokba akkreditált nagykövetnek, akiről számos súlyosan terhelő részlet szerepel az Epstein-aktákban.

A győzelem a Zöldek számára történelmi jelentőségű, hiszen nemcsak első időközi választási sikerüket hozta, hanem a pártot alternatív politikai erőként is pozicionálta, és most először tudtak nyerni Észak-Angliában. Spencer győzelmi beszédében hangsúlyozta, hogy alternatívát kínáltak a „milliárdosok zsebének tömésével” szemben, és a helyi közösség szolidaritását emelte ki. A párt vezetője, Zack Polanski szerint a győzelem azt mutatja, hogy pártja számára már nincsenek „tiltott területek”. Polanskiról itt olvasható cikkünk. (via The Guardian)


Forrás

Érdekességek

Donald Trump felvetette Kuba „baráti átvételének” lehetőségét

Élelmiszerpánik: szennyezett brazil marhahús árasztotta el Európát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.87Ft
28 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Feb 2026 18:25 UTC
Latest change: 28 Feb 2026 18:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.95Ft
28 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Feb 2026 18:25 UTC
Latest change: 28 Feb 2026 18:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek