Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap

Nem árulta el Menczer Tamás, hogy mennyi munkája van miniszteri biztosként. A Fidesz kommunikációs igazgatóját az RTL Híradó kérdezte egy fórumán.

A csatorna a héten számolt be arról, hogy több fideszes képviselőnek is milliókkal egészíti ki a kormány a fizetését. Összesen évi 1,3 milliárd forintot költ az állam, hogy a tíz miniszterelnöki megbízottat, nyolc miniszterelnöki biztost, 26 kormánybiztost és 38 miniszteri biztost megfizesse. Negyedük parlamenti képviselő is, vagyis nem ritkák a 4-5 milliós fizetések.

Menczer Tamás havi 1,5 millió forintot kap azért, hogy a Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium „magyar-német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa”, képviselőként pedig 2,8 milliót vihet haza.

Menczer, aki az utóbbi egy évben főként Magyar Péter támadásával foglalatoskodott, a tiszás politikust támadó videóit is gyakran a minisztérium épületében vette fel.

Nekem nincs mellékállásom, nekem feladataim vannak

– mondta a politikus hozzátéve, hogy a feladata például az, hogy a svábokkal és a németországi magyar külképviseletekkel tartsa a kapcsolatot. De azt nem árulta el, hogy mindez mennyi munkával jár. Menczer elismerte, hogy ez a munka a kampány miatt most háttérbe szorult.

Kétségtelen, hogy most a kampány többet visz el, így ez háttérbe szorult, de kiegyensúlyozott a mérleg

– állította a fideszes képviselő.

The post Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szijjártó: 1100 fölé emelkedett a konzuli védelmet kérők száma

Egy család az egész világ ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF376.81Ft
01 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Mar 2026 12:20 UTC
Latest change: 01 Mar 2026 12:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.94Ft
01 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Mar 2026 12:20 UTC
Latest change: 01 Mar 2026 12:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek