A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon

Kátai-Németh Vilmos a Tisza Párt budapesti 9-es választókerület egyéni képviselőjelöltje videót közölt különleges sportteljesítményéről, látássérültként lefutotta a Gubacsi hídon közlekedő vonatot. A Ráckevei-Duna fölött, 143 méteren zajlott a nem is annyira kiélezett verseny, amelynek végére a fekete öves aikidómesternek sikerült több métert vernie a Grasshopper CRRC hibrid típusú, 1275 lóerős tolatómozdonyra.

A nem mindennapi teljesítmény azonban nem azért születhetett meg, mert a képviselőjelölt volt különösen fürge, hanem azért, mert a híd rossz állapota miatt csak meglehetősen korlátozott sebességgel, mindössze öt kilométer per órával haladhat át rajta a szerelvény. A Tisza csepeli jelöltje azt mondta, a Gubacsi vasúti és közúti híd

szimbóluma a NER tizenöt éves rombolásának. Ahogy lerombolták és tönkretették az országot, ugyanúgy hagyták ezt a hidat is lepusztulni, pedig az kulcsfontosságú szerepet játszik Pesterzsébet és Csepel közlekedésében.

A képviselőjelölt szerint a rossz állapotú hídon 30 ezer autó halad át naponta, de azt csak 2030 és 2036 között terveznék felújítani. Megválasztása esetén a tiszás politikus ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz azért, hogy a hidat minél rövidebb időn belül felújítsák.

A hídon egyébként a fideszes kihívó, Király Nóra plakátjai lógnak, róla december elején derült ki, hogy átveszi Németh Szilárdtól a stafétabotot, és a Fidesz őt jelölti országgyűlési képviselőnek Csepelen. Király Nóra korábban a XI. kerületben volt alpolgármester és önkormányzati képviselő, tavaly pedig polgármesterjelöltként próbálkozott Újbudán. Lázár János is kampányolt a csepeli jelölt mellett, aki nemrég életében először járt a 1997-ben nyílt Csepel Plázában, ahol elcsodálkozott, hogy a bevásárlóközpontban még mozi is van.

The post A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott a támadásokban

Szűcs Attila: Irodalmi aranykorban élünk, lassan négy évtizede

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.08Ft
01 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Mar 2026 20:45 UTC
Latest change: 01 Mar 2026 20:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.78Ft
01 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Mar 2026 20:45 UTC
Latest change: 01 Mar 2026 20:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek